h i r d e t é s
Vaddisznó miatt lezárták a Margitszigetet szerda délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Az állatot elfogták, és biztonságos helyre szállították. Lehet, hogy a szemöldökét akarta kiszedetni.
Éjszakai kijárási korlátozást tanácsolnak Róma több lakónegyedében.
A pozsonyi rendőrség közzétett egy felvételt, amelyen egy vaddisznócsorda vonul a síneken, és mögöttük lassan halad a villamos is.
Halomra lőtték a vaddisznókat a vadkármegelőzés jegyében.
Milliós károkat okoznak az önkormányzatoknak a vaddisznók: konyhakerteket dúlnak fel, fákat dézsmálnak meg, sőt volt, ahol a focipályát is feltúrták.
Még túl sem vagyunk a Borkai-ügyön, máris robbant az újabb botrány. - írja a hirhugo.hu.
A főállatorvos elmondta, megkezdődött az állatok leölése Budakeszin, hiszen a betegség miatt ki kell üríteni a területet.
A romániai Szilágysomlyó városba szabadult be a vaddisznó.
A berek.hu osztotta meg Nagy Attila Facebook-videóját, amin azt látni, hogy egy vaddisznó tűnik fel Debrecen lakott területén, a Vezér utca környékén. - írja a 444.hu.
Rohamosan terjed az afrikai sertéspestis Romániában, ahol már több mint 450 fertőző gócot azonosítottak, a bukaresti kormánynál egymást érik a válságtanácskozások, amelyek a kór terjedésének megfékezését célozzák.
A Miskolc kül- és belterületén kóborló vaddisznók kilövésére adott engedélyt vadászoknak a városi rendőrkapitányság - közölte a város polgármesteri hivatala az MTI-vel szerdán.
Feltúrják a közterületeket és bemennek az udvarokba, emiatt a falusiak nem mernek kilépni az utcára Szúcson - tudta meg a TV2 Tények. - írja az Origo
A horvátok szerint vaddisznók garázdálkodnak a földjeiken, és politikai megoldást sürgetnek. - írja a zoom.hu.
Lelőttek egy vaddisznót Svédország középső részén, az állatról kiderült, hogy a biztonságos határnál tízszer nagyobb mértékben radioaktív.
Tegnap nagyon boldog voltam, amikor konstatáltam, hogy egyedül vagyok a visegrádi pályán, ahol nagyon régen nem jártam. - írja a 444.hu.
A Kárpáthír.com szerint, a Kárpátalja megyében észlelt afrikai sertéspestis további terjedésének megakadályozása érdekében ma a megye vadászterületein megkezdték a vaddisznók kilövését. - írja a bumm.sk.
A földművelési miniszter szerint nincs itt semmi látnivaló, 200 vaddisznó lemészárlása csak arra kell, hogy csökkentsék a vadállományt - írja a 24.hu.
Halak helyett egy vaddisznót “fogtak” olasz halászok, akik hat kilométerre a partoktól botlottak bele a tengerben úszó állatra, a szicíliai Ginosa városának közelében.