h i r d e t é s

Csak annak lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, akinek van védettségi igazolványa

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Csak annak lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, akinek van védettségi igazolványa

2021. november 11. - 18:23

A Fővárosi Önkormányzat megrendezi a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt, amelyet november 19-től lehet látogatni, de a koronavírus-járvány fokozódása miatt csak védettségi igazolvánnyal – hangsúlyozta a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője. 

Vörösmarty Tér - Forrás: MTI/Mohai Balázs

Tervek szerint november 19-én kezdődik a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, ami 43 napon keresztül tart majd egészen karácsonyi, illetőleg azt követő időszakban december 31-ig – tájékoztatta az InfoRádiót a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője. Faix Csaba kiemelte: a tavalyi évi kimaradás után idén különleges vásárra készülnek, nagy hangsúlyt fektetve – különösen az elmúlt napok emelkedő esetszámait látva – a biztonságra, ezért az kizárólag védettségi igazolvánnyal lesz látogatható.

Ahhoz, hogy ezt a rendelkezést be is tudják tartatni, egy „nagyon ízléses” kerítést húznak fel körben a térre, aminek három, zsúfoltabb napokon pedig négy bejárata lesz. Arra számítanak, hogy ez megfelelő ütemű és mennyiségű ember bejutását fogja eredményezni, elkerülve a torlódást. E belépőpontokon a védettségi igazolványon kívül egy egy személyes azonosító okmányt is fel kell majd mutatni. „Azt hiszem, hogy ez a minimum ebben a helyzetben, így tudunk vigyázni magunkra, tudunk vigyázni egymásra” – fogalmazott a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. vezetője.

Dacára a járvány negyedik hullámának, az látható, hogy valamelyest visszatért a fővárosba a nemzetközi turizmus, így mindenképp számítanak külföldi vendégekre – mondta Faix Csaba. Célkitűzés azonban, hogy azok a látnivalók, események, amiket létrehoznak a városban, az itt élőknek is szóljanak, különös tekintettel a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra. Éppen ezért az idei évben előírták a vendéglátósoknak, hogy 1500 forintért kötelező lesz egytálételt kínálni, hogy minél többeknek elérhető legyen az étkezési lehetőség is.

Emellett minden budapesti kerületi lapban, illetőleg az agglomerációban található újságokban jelentek meg a vásárral kapcsolatos hirdetések egy-egy forraltbor-kuponnal – emelte ki a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője.

Ugyanakkor különböző attrakciókat, programokat és látványosságokat is terveznek a vásárra, például december 6-án maga a finn Mikulás fogja várni a gyerekeket. (Infostart)