h i r d e t é s

Csókos szövetkezet--nyomorgó munkavállalók; ki szolgáltat igazságot az ESZOSZ károsultaknak?

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Csókos szövetkezet--nyomorgó munkavállalók; ki szolgáltat igazságot az ESZOSZ károsultaknak?

2016. május 18. - 16:28
0 komment

Veres János, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei-,és Huszka Imre, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke, 2016.május 18-án, Nyíregyházán, a NAV székháza előtt " Csókos szövetkezet--nyomorgó munkavállalók; ki szolgáltat igazságot az ESZOSZ károsultaknak?" címmel sajtótájékoztatót tartott.

Veres János elmondta, hogy a 2800 ESZOSZ károsult kálváriája közel egy éve tart. Egy, minden valószínűség szerint Fidesz csókos szövetkezet által becsapott, átvert emberek sorsa tavaly június óta rendezetlen, ügyükben gyakorlatilag semmi sem történt. A szövetkezet vezetői időközben felszívódtak, elmúlt év októberében megindult a végelszámolás az ESZOSZ ellen. Úgy tűnik, az ESZOSZ vezetői, akik minden valószínűség szerint nem jártak rosszul, büntetlenül megússzák, hiszen  a kormányt különösebben nem izgatja, hogyan is lehetett  eltüntetni  százmilliókat,  miért nem valósult meg a hátrányos helyzetű, alacsony képzettségű emberek foglalkoztatására kiírt EU-s pályázat. Úgy látszik,    a NER világában büntetlenül lehet még akár  lopni is, ha az érintettek hűségesek a Fideszhez. Hogy közben nyomorban, éhezve tengődik 2800 magyar ember és családjuk, a magát "plebejusnak" mondó kormányt nem érdekli.

A Szabolcs-Szatmár megyei pártelnök elmondta, a munkavállalók   nagy részének    a munkajogi helyzete nem rendeződött, így lényegében munkát sem tudnak hivatalosan  vállalni, közmunkára sem jogosultak, és nem kaphatnak  foglalkoztatást helyettesítő támogatást sem. Sokuk  papírjai még mindig a végelszámolónál vannak..Vannak akik hozzájutottak a papírjaikhoz, a többség azonban nem. Bért, az elmúlt 11  hónapban nem kaptak, így legális jövedelme a családok többségének nincs. Időközben voltak akik közmunkához jutottak, de az elszámolás köztük és a cég között nem történt meg, hiszen a szövetkezetnek talán egy fillér sincs a számláján. A munkaügyi hatóságok széttárják a karjukat, mondván ők nem tehetnek semmit. Ebben az ütemben a 2800 család sorsa még 2016 végén  is, a mostanihoz hasonlóan, rendezetlen lesz.


Huszka Imre (b) és Veres János (j)

Veres János úgy fogalmazott: "Az ESZOSZ-ban történtek nagyon hasonlítanak a „Híd a munka világába” foglalkoztatási szövetkezetről olvasottakhoz. Ott is egy jó célt kívántak megvalósítani, de a  pénz túlnyomó többségét presztízsberuházásokra és személyi kiadásokra  költötték, az eredeti célból semmi sem valósult meg. Vajon véletlen-e a hasonlóság, netán mindkét szövetkezet hasonló céllal, az EU-s pénzek lenyúlásának a szándékával jött már eredetileg is létre? " Nem érti, hogy miért nem vizsgálódik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, miért közömbös a kormány, pedig közpénzről, milliárdokról, és legfőképpen emberi életekről van szó.

A megyei elnök követelte, hogy a kormány hozzon létre  segélyalapot, részesítse  gyorssegélyben a károsultakat, akiknek a névsora minden megyében a munkaügyi központok rendelkezésére áll. Egy ilyen segélyalap létrehozása nem ütközik semmilyen jogszabályba, erre lehetősége van a kormánynak. Hiszen így tettek akkor is,amikor például  a focira csoportosítottak át, 800 millió forintot. Ezt követően a kormány, a munkaügyi központok és végelszámoló közösen tisztázzák a munkavállalókat megillető elmaradt munkabérek nagyságát, és azt a kormány még az év első felében, a bérgarancia alapból térítse meg. Ez a legkevesebb amit meg kel tenniük!

Huszka Imre elmondta,hogy az ESZOSZ károsultakkal történtek,  szomorú látlelete  az elmúlt hat évnek, kiderült, olyan országban élünk, amikor már a magukat "szociálisan érzékenynek"  beállító urak és hölgyek a szegénytől is lopnak.

A sajtótájékoztatón beszélt  a Fidesz hozzáállásáról. Elmondta, 2015. augusztus 11-én a Hajdú-Bihar megyei ESZOSZ károsultak, névvel, címmel nyílt levélben kérték a megye kormánypárti képviselőinek a segítségét.  Erre a mai napig,   nem érkezett válasz, a Fidesz megyei képviselői számára érdektelen, hogy a megyéből közel 1000 emberrel és családjukkal mi történik. Úgy fogalmazott: " kérdezem Pósán úrtól, személy szerint mit tett azért, hogy a becsapott embereknek a kormány igazságot szolgáltasson, találkozott-e egyetlen ESZOSZ károsulttal is  az elmúlt hónapokban? 

De ezt kérdezhetném Tasó úrtól, akinek a választókerületéből a legtöbb érintett van, vagy éppen Kósa Lajostól, akitől külön is kérték  tavaly októberben a károsultak, hogy fogadja őket. Valószínűleg akkor kereshette  frakcióvezető úr a szórvány magyarságot, s közben elfeledkezhetett arról, talán illene válaszolni. A megye fideszes képviselői elégtelenre vizsgáztak szociális érzékenységből, emberségből megbuktak."

Sajnos ugyanez mondható el a kormányzati szervek hozzáállásáról is. A károsultak mindenütt közömbösséggel találkoztak, látszott az illetékesek nyűgnek tekintik őket. A   Miniszterelnökség és az Emmi vizsgálata még tavaly augusztusban  több súlyos szabálytalanságot tárt fel az ESZOSZ-nál, ezért  a minisztérium szeptemberben  felbontotta  a támogatási szerződést a szövetkezettel.. Az akkori közleményük szerint a minisztérium a munkavállalók helyzetének rendezése érdekében kormányzati szervek közötti egyeztetést kezdeményezett. Azóta eltelt nyolc hónap, az egyeztetések valószínűleg még tartanak, mert a 2800 ember továbbra is a lét és nemlét határán tengődik.

Elmondta, tavaly augusztus 5-én, az ESZOSZ károsultak ügyében, ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tett a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányságon. Feljelentésében leírta, hogy az ESZOSZ ügyben számos olyan- mondjuk így- furcsaság akad, amelynek  a megvizsgálása meghaladja a M SZ P kompetenciáját.

A rendőrkapitányság  az ügyet áttette a NAV hatáskörileg illetékes regionális bűnügyi  igazgatóságára, Nyíregyházára. Azóta lényegében csak nem hivatalos információi vannak arról, hogy a NAV költségvetési csalás alapos gyanúja miatt eljárást indított. A hatóság  ismeretei szerint  tanúkat hallgatott  meg, de a feljelentés körül nagy volt a csend,ami persze már megszokott, amikor esetleges Fidesz közeli érintettség  is szóba kerülhet. Úgy tudja, a NAV 2016. május 13-ig  hosszabbította meg a nyomozás határidejét, ami a múlt héten lejárt. Várja a NAV illetékeseinek a válaszát a nyomozás állásáról, találtak e felelősét annak, hogy valakik  a jelek szerint "magánosították"  a közpénzt, valószínűleg félrevezették az önerőről a pályázatot elbírálókat, és átvertek, becsaptak  2800 szegény sorsú kilátástalan helyzetben élő embert. Úgy fogalmazott:  "Bízom abban, hogy a nyomozó hatóság képes volt a pártatlan vizsgálatra, eljutott  a valódi felelősökig, függetlenül attól, hogy a szövetkezet vezetői közül többen esetleg  a Fidesz holdudvarába tartoznak.

Mert  arra a kérdésre továbbra sincs válasz, ki szolgáltat igazságot az ESZOSZ károsultjainak? Vagy egyáltalán az illetékesek számára fontos az, hogy az éhező családok sorsa rendeződjön, vagy maguk is egyetértenek azzal,  a nyomorban élőktől  lopni nem bűn, az csak úri huncutság?