h i r d e t é s

Durván akadozik a harmincmilliárdos kincstári rendszer

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Durván akadozik a harmincmilliárdos kincstári rendszer

2019. március 21. - 07:47

Az önkormányzatoknak szerdáig kellett volna feltölteniük a költségvetési adatokat az ASP-adatbázisba, csakhogy az alig-alig működik. Úgy harmincmilliárd forintba került.

Szoftverhiba - A kép illusztráció!

Sok település nem tudta tartani a tegnapi, március 20-i határidőt, ameddig fel kellett volna tölteni a tavalyi költségvetés adatait, mert folyamatosan lelassul, lefagy a Magyar Államkincstárnál működő úgynevezett ASP rendszer – jelezte lapunknak több jegyző is. Még a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, Schmidt Jenő is azt mondta: az ő városa, Tab szintén késedelemben van, egy hete nem boldogulnak munkatársai a feltöltéssel.

Hiába próbáltak a március 15-i hosszú hétvégén is dolgozni, a rendszer annyit jelzett: karbantartás miatt nem használható. Schmidt Jenő információi szerint a közelmúltban ismét módosítottak az adatfeltöltő rendszeren, amit még nem volt idejük begyakorolni a munkatársaknak, ez is lassította a munkát. Kérdésünkre, hogy mi lesz a következménye a késlekedésnek, egyértelművé tette: büntetésre számíthatnak, amit majd kifogásolnak és előbb-utóbb eldől, fizetniük kell vagy méltányolják a felmerült akadályokat.

A jászsági Jánoshida hivatali dolgozóinak tegnap reggel végül sikerült elküldeni az adatokat – tudtuk meg a település polgármesterétől. Eszes Béla hozzátette, ez kizárólag annak köszönhető, hogy előző éjjel egyik kolléganőjük ránézett az otthoni gépén a rendszerüzenetekre és felfedezte, hogy az önkormányzati adó alrendszerben korábban tapasztalt hibát a Magyar Államkincstár kijavította. A településvezető – aki egyben a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) alelnöke is – úgy látja: az, aki az üzenetet csak délelőtt fedezte fel, a rendszer leterheltsége miatt megint nem jutott előbbre. A polgármester általánosnak nevezte, hogy az ASP rendszerbe csak késő este vagy hétvégén lehet könnyen felvinni a folyamatosan elvárt anyagokat, munkaidőben alig működik a hálózat. Emiatt már elveszítettek egy munkatársat – tette hozzá. 

A kérdésre, hogy mekkora lehet a késedelem miatt kiszabott büntetés, a Jegyzők Országos Szövetségének elnöke, Tóth János saját korábbi települése, Csemőd példáját hozta fel: első alkalommal százezer forintos büntetést kaptak, mert hasonlóan a mostanihoz, a lassú központi adatfogadás miatt túlléptek egy határidőt. Kifogásukat akkor elfogadták, nem kellett fizetniük – tette hozzá az elnök, aki jelenleg Esztergom aljegyzője. A nagyvárosokkal és fővárosi kerületekkel együtt ők is idén csatlakoztak a rendszerhez, s elmondása szerint már a meglévő adatbázisok átadása sem volt zökkenőmentes. Olyan ez szerinte, mint amikor egy úszni tanuló embert az olimpián dobnak bele a mély vízbe, hátha megnyeri és nem fullad meg: miközben még tanulják a rendszer használatát a munkatársaik, máris tökéletes munkát várnak el tőlük, akár éjfélkor is. Esztergomnak és a fővárosban Kispestnek is sikerült megelőzni a határidőt a zárszámadási alapadatok feltöltésével, bár Budapesten is folyamatosan kisebb zavarokat észlelnek a rendszerben – tájékoztatott bennünket a XIX. kerület kommunikációs vezetője. Nagy Endre munkatársai úgy tudják, az ASP rendszer legújabb változtatása miatt nem lehetett benne dolgozni a múlt hétvégén, amikor tesztelték az új programot.

Az önkormányzatok panaszai alapján feltett kérdésekre a Magyar Államkincstár azt válaszolta a Népszavának, hogy „a rendszer működésében semmiféle technikai fennakadás nincs. Az adatszolgáltatás határidejének túllépése az önkormányzatok számára nem jár szankcióval.” Mivel alapesetben a késedelmi bírságot nem kerülhetik el a települések, a válasz második fele mégiscsak azt jelzi: tisztában van a rendszer hibáival a Kincstár.

Eszes Béla, a MÖSZ alelnöke azért azt is hozzátette: az, hogy nem hibáznak sokkal többet az önkormányzatok, főleg annak köszönhető, szolidaritási lánc működik az ügyintézők között. Amikor valaki lefekvés előtt még felfedez egy új és fontos üzenetet, azonnal hívja a szomszédos településeken dolgozó társait, így sokan éjszaka vagy hajnalban otthonról töltögetik az adatokat.

 

Lépcsőfokok

Öt lépésben vezette be az ASP rendszert a Magyar Államkincstár: 2015: 55 településen próbálták ki a rendszert

2016: további 44 település gazdálkodásába látott bele az állam
2017: már 1648 önkormányzat adatai voltak fenn a rendszerben
2018: újabb 1648 önkormányzat minden adata lett elérhető
2019: a nagyvárosok, megyei jogú városok és Budapest kerületei is csatlakoztak 

Szerző: Gulyás Erika / nepszava.hu