h i r d e t é s

Egész Irán lángba borulhat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egész Irán lángba borulhat

2018. január 01. - 08:21

Már két halálos áldozata van az Iránban egyre súlyosbodó kormányellenes tüntetéseknek. - írja a BBC

Forrás: France 24

A csütörtökön kezdődő tiltakozások már az ország összes nagyvárosát elérték.

Az iráni kormányellenes demonstrációk csütörtökön kezdődtek, és a BBC szerint mára szinte az összes nagyvárost elérték. A tiltakozások eleinte az áremelések ellen irányultak, azonban nagyon hamar a vallásos vezetés elleni lázadásba csaptak át.

Az egész tüntetéssorozat az ország második legnagyobb városából, az észak-nyugati Meshedből indult, ahol 52 embert vettek őrizetbe a hatóságok. Innen vált általános, Irán összes nagyvárosát elérő tiltakozási hullámmá, amely már nem csupán a nehéz gazdasági helyzet ellen irányult, hanem a kormány szigorú, vallásalapú politikája ellen is. A tüntetők már a politikai foglyok szabadon bocsátását, illetve az országot vezető Ali Hámenei ajtollah lemondását is követelik.

A tiltakozók a közösségi médiában mozgósítanak, noha a kormány bejelentette, minden illegális gyülekezéssel szemben kemény retorziókkal fog fellépni. A rezsim már korlátozta a legnagyobb internetes oldalak elérését, így az Instagramot is. 

Összecsapásra eddig néhány városban került sor, a legsúlyosabb összetűzések a tiltakozók és kormányerők között Kermán városában zajlottak. A hírek szerint két halálos áldozata is van már az összecsapásoknak.

A rezsimhez hű, iráni Forradalmi Gárda bejelentette, ha a tiltakozások folytatódnak, az ellenállóknak hamarosan a nemzet „vasöklével” kell szembenézniük. (mandiner.hu)