h i r d e t é s

Egyre inkább fasizálódik a kormányzati propaganda

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyre inkább fasizálódik a kormányzati propaganda

2015. augusztus 19. - 15:44
0 komment

Szinte naponta gondoljuk azt, hogy ennél már nincs lejjebb, aztán mindig kiderül, hogy mégis. Tegnap némi meglepetésre Trócsányi László vállalta magára, hogy még a KDNP-s megmondó embereket is beelőzve, újabb mélységbe taszítsa a kormányzati kommunikációt.

Az igazságügyi miniszter azt találta mondani, hogy a migránsok szervezetten érkeznek a térségbe - írja a Gépnarancs. Szóval szerinte a menekültek nem is menekültek, hanem migránsok, bevándorlók (vagy Orbán G. Viktor barátjának, Bayer Zsoltinak a szavával: a horda…), de ezen már nem is lepődünk meg. Az viszont újdonság, hogy a kormány hivatalosan is átveszi a szélsőjobboldali kommentelők és blogok összeesküvés elméletét.

Ha hinnénk Trócsányinak, azt kellene feltételeznünk, hogy valami titokzatos háttérhatalom, na persze a zsidók, a Moszad vagy az amerikai zsidó pénzemberek szervezik a „horda” vonulását, hogy ezzel kiirtsák az európai fehér „fajt”. (Hogy ez miért is lenne az érdekük akár a zsidóknak, akár Amerikának, persze megfejthetetlen titok…) A miniszter ezt így nem mondja, csak sugallja. Csak utal arra a konteora, amely ma már nálunk sajnos a közbeszéd tárgya. És ezzel kormányzati szinten kvázi legitimálja ezt a baromságot. Ne is próbálják most azzal mentegetni Trócsányit, hogy ő biztosan csak az embercsempész maffiára gondolt, mert azt nyugodtan kimondhatta volna, nem kellett volna sugallnia semmit. Inkább könyveljük el, hogy a „sikeres” gyűlöletkampány fokozódik. (Nehogy már valaki inkább a Quaestor-botrányra, a mutyikra. a pályázati csalásokra és lenyúlásokra stb. gondoljon, azokról beszéljen, de ezt már számtalanszor megírtuk. Persze hiába.)

Azért ne feledjük, a menekültek a háború, a népirtás elől, az afgán szélsőséges tálibok és az Iszlám Állam elől menekülnek. Nehéz elképzelni, hogy a tálibokat és az Iszlám Államot a zsidók vagy az amerikaiak, esetleg a gyíkemberek irányítják. Nehéz, de hála a kormányzati propagandának is, Magyarországon egyre többen megbirkóznak ezzel a feladattal…

A miniszter a szabadkai Pannon RTV Szubjektív című műsorában így fogalmazott: „azt gondoljuk, mi magyarok, hogy itt szervezett dologról van szó, ami professzionálisan működik”. Szóval aki nem úgy gondolkodik mint ő, vagy pontosabban a Kedves Vezető, az nem is magyar. Idegenszívű… Trócsányi azt a szokásos csúsztatást is előadta, hogy naponta 1500-1600 illegális határátlépő jön Magyarországra – miközben „elfelejtette” hozzátenni, hogy majdnem ugyanennyien meg távoznak. Mert a menekültek csak átvonulnak az országon. A városokban, a pályaudvarok környékén is csak azért jelennek meg tömegesen, mert a kormány nem gondoskodik (uniós forrásból) ingyenes szállításukról a határtól az átmeneti táborokig – nyilván hatásosabb a pánikkeltő propaganda, ha látványos a tömeg.

Persze Trócsányi még nem egy tökéletes Göbbels, elszólja magát, mert beismeri, hogy a kerítés nem állítja meg a „migránsokat”, csak áttereli majd őket Horvátországba. Na, ennek Zágráb baromira örülhet, a magyar futsalos diplomácia remekül működik… A miniszter azt is előadja, hogy közös európai megoldás kell, miközben épp a magyar kormány az, amely ezt hatásosan fúrja.

 

gepnarancs.hu (Címlap: Fotó: Polyák Attila / Origo)