h i r d e t é s

Észak-Korea. Egy elszigetelt rezsim lehetőségei

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Észak-Korea. Egy elszigetelt rezsim lehetőségei

2015. június 05. - 13:50
0 komment

Kim Dzsong Un birodalma egy roppant méretekkel rendelkező, látszólag tökéletesen szabályzott világ, mely az emberek feletti abszolút uralkodásra építkezik.

A világ utolsó olyan kommunista államberendezkedéséről van szó, mely nem hajlandó a nyugati nyitásra, s többek között emiatt is egyre nehezebben tartható fent.

Nemrégiben történt, hogy a Kim-dinasztia "udvartartásán belül" az ifjú vezető igen komoly tisztogatásokat foganatosított, hiszen vélhetően volt némi egyet nem értés a legmagasabb katonai vezetés és a vezér között. Nem bonyolították túl az intézkedést: Kim Dzsong Un kivégeztette még a saját nagybátyját is. Útban volt...
A harmadik Kim Észak-Koreája a sztálinista Szovjetunió reinkarnációja, ez nem vitás.

Pedig törekszenek arra, hogy manapság inkább a békés hangnem váltsa a folyamatosan fegyverkező riadó-hangulatot. A 2000-es évek első felében kezdetét vett, úgynevezett "békés fejlődés" nyomai tagadhatatlanul jelen vannak: bevásárlóközpontok épülnek, városfejlesztési programok indulnak (persze kizárólag Phenjanban), szóval halad a nép a kommunista csoda beteljesülése és Kim Dzsong Un megdicsőülése felé.
Vidéken akkora a szegénység, hogy időnként még kannibalizmusról szóló hírek is fel-felröppennek, de ez nem lényeges odafent, hiszen az állami televízió nem említ efféléket.

Az ország külpolitikája látszólag szintén óvatosabb, de valódi nyitottságról szó sincs. A rendszer olyan, akár egy hatalmas betonerőd, mely jól tudhatóan silány anyagokból épült, de méreteivel kapcsolatban senkinek sem lehetnek kétségei. Kína elvileg szövetséges, mint az egyetlen, még ma is vehemensen kommunista hatalom, mely mára annyit enyhült és konszolidálódott, hogy szinte össze sem lehet hasonlítani Észak-Koreával, azonban nem túl támogató.
Dél-Korea a napokban fejezte be egy olyan fegyver fejlesztését, mely bármely észak-korai célpontot képes megcélozni.
A nyugat nem nézi jó szemmel az emberi jogok teljes eltiprását, ugyanakkor gyakorlatilag szemet huny. Egyelőre.

Nehéz lenne megmondani, hogy mit tenne Kim Dzsong Un, ha megtámadná egy erősebb állam, az ellenben egészen biztos, hogy egy a mostani líbiai konfliktusnál sokszorta súlyosabb helyzet alakulna ki, mely az egész bolygóra komoly kihatással lenne.

 

(Címlap: Forrás: telegraph.co.uk)

Posted by SEJT on 2015. június 5.