Orbán Viktor is meglátogatta a rabgazdaságot

Amitől Magyarország lakosai tartottak, sajnos, bekövetkezett… Az országhatárokon átívelő képességekkel rendelkező miniszterelnök újabb, Istennel különleges kapcsolatokat ápoló, személyt ruházott fel államtitkári, majd kormánybiztosi titulussal – mindazok után, hogy „Isten munkatársai”, Tőkés László EP-képviselő és a különleges tulajdonságokkal rendelkező „dr” Schmitt Pál volt köztársasági elnök beleszürkültek a nekik felkínált szerepekbe.
L. Simon László úr, Orbán Viktor államtitkára  és Szalay László, telekszomszédok. Nem csak szellemi téren, hanem – amint azt a büntetőbírósági iratok is bizonyítják – a kifejezés geográfiai értelmében is…

Akinek perszonális kapcsolatai
vannak (esetleg voltak?) Istennel

Az Orbán-kormány volt államtitkára – aki a politikai kalandort, Szőcs Gézát követte a magyarországi kulturális élet élén – 1972-ben született Székesfehérváron, azon a vidéken, ahol maga a miniszterelnök is felnőtt, és amely városban a két világháború között Prohászka Ottokár hirdette az igét.
Középiskolai tanulmányai befejezését követően az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán szerzett magyar-történelem szakos oklevelet, ez után még (ahogy az a felsőbb körökben is szokássá vált) felsőfokú kulturális menedzser-képesítést és szőlész-borász mérnöki diplomát szerezve magától értetődően alkalmassá vált bármelyik leendő kormányzati pozíció betöltésére.

Hála az időközben bekövetkezett szellemi igénytelenségnek, 1998 és 2004 közötti években a Fiatal Írók Szövetsége elnökeként tevékenykedett, később – az idősebb szellemi nagyságok Bajza utcai központjában – a Magyar Írószövetség titkáraként dolgozott. 2003-ban jelentette meg az Orpheusz Magyar Műhely gondozásában elkészült verseskötetét, melyben, az egyéb veretes sorok között az alábbiak olvashatók:

„Szép állatokat láttam a mezőn,
Nekem perszonális kapcsolatom van istennel
Aztán hirtelen rám jött a fosás,
És egészen lassan átázott a gatyám…”

Bár jómagam, író-olvasóember lévén több alkalommal kísérletet tettem értelmezni a költői mondanivalót, ám, szégyen bevallani, de bennem (?) képzavart keltettek e sorok. Nem is tagadom, bizonyára bennem van a hiba, nem kellett volna korábban annyi Goethe-t, Schillert, Arany Jánost, Ady Endrét olvasni – Villon és Kisfaludy után nyugodtan befejezhettem volna a verselemzéseket.

L. Simon úr már a következő évben, 2004-ben Móricz Zsigmond ösztöndíjat kapott, 2007-ben pedig József Attila-díjjal tüntették ki, és „komoly” jobboldali konzervatív orgánumok – mint pl. a Magyar Műhely, a Kortárs, a Ráció és a Kommentár elnevezésű folyóiratok – szerkesztői munkát kínáltak fel neki. Akiket az eddig leírtak nem győztek meg arról, hogy nem egy hétköznapi embert választott ki követői közül Orbán Viktor, mindazok figyelmébe ajánlom: a Velencei-tó partján élő honfitársunk irodalmi tevékenysége mellett még az úgynevezett „vizuális munkásságáról” is közismert lett bizonyos művészeti, illetve politikai körökben: könyveket és könyvborítókat készített az ellenzéki években… szellemi frissességét igyekezett megtartani a Gyurcsány és Bajnai neveivel emlegetett elnyomatás ideje alatt. Senkit se lepjen meg az olvasottak után, hogy még a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is katedrát ajánlott fel hősünknek a legutóbbi esztendőkben.

L. Simon László és a kényszermunkások

A „Háromlábú lovat etető lány” című könyve olyan mélyen szántó gondolatokat közvetített az igaz magyarok – ti. a keresztény-nemzetiek milliós tábora – irányába, hogy azt már a különleges tehetséggel rendelkező irodalmár-politikus sem volt képes egyedül megalkotni: a becses kötetet Palkó Tibor Munkácsy-díjas képzőművésszel párban álmodta meg a szabadságharcos magyarságnak. (Amint arról a kávéházakban beszélnek, az immár államtitkári bársonyszékből is eltávolított zseni hamarosan újabb könyvvel lepte meg a nemzetet, amely „Volt egyszer egy Velenczei-tó” címmel került a boltokba.)

Június utolsó hetében, kinevezése nyilvánosságra hozatala előtt L. Simon meghívta Orbán Viktor miniszterelnököt az agárdi birtokára, ahol olykor a nép közé is elvegyülő kormányfő olyan ötletet kapott volt államtitkárától, melyet – mint mondotta – Ő maga is hasznosítani fog a jövendőben.

Az agárdi birtokon ugyanis egyenruhába, a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézet elítéltjei fegyencruhájába öltöztetett rabok dolgoztak, láthatóan elégedetten, ápoltan és szorgalmasan…

Magyarország miniszterelnöke elismerően, hamiskásan kacsintott kiválasztottjára, s lelki szemei előtt egy országnyi birtok képe lebegett, némán robotoló munkásokkal. Majd, rövid látogatása összegezéseként, mintegy a vendéglátó farkaskutyájához szólva, látogatása befejeztével kijelentette: ebben a nagy formátumú emberben (L. Simon László szőlészgazdában) több fantázia van, mint hitte…

Kollár Erzsébet,
a rendszerváltók lelkiismerete