Így különös jelentőséggel bír minden tudományosan bizonyított hatású praktika, amely segít a rák elleni küzdelemben - írja a Magyar Nemzet. A testmozgásról is ezt mondják. De vajon igazolható ez az állítás?

Epidemiológiai adatok valóban arra utalnak, hogy az aktívabb életet élő emberek körében ritkábban fordulnak elő a rák bizonyos típusai, sőt a testmozgást végző rákbetegek túlélési esélyei javulnak. Azok, akik meggyógyultak, szintén csökkenthetik ily módon a kiújulás kockázatát. A populációszintű statisztikák azonban – bár megfelelő elemzés után valóban feltárhatnak ok-okozati kapcsolatot is – nem a legmeggyőzőbb bizonyítékai a biológiai jelenségeknek. Emiatt meg kell keresni azt a mechanizmust, amelynek, úgy tűnik, pozitív hatása van, ezt pedig kísérleti úton kell igazolni.

Pontosan ezt tették a Koppenhágai Egyetem egészségtudományi karának kutatói, írja a Quartz. Egereket vizsgáltak, a kísérletet megelőzően pedig egy-egy mókuskereket helyeztek el minden második állat ketrecében. A legtöbb rágcsálóhoz hasonlóan az egerek is megőrülnek a mókuskerékért, ha tehetik, szinte egész nap rohannak benne. Így ők sokkal többet mozognak, mint azok a társaik, akik nem kaptak efféle alkalmatosságot.

Kisvártatva olyan kezelést kapott mindkét egércsoport, amely tumorképződést indukált szervezetükben. Egyes egereknél bőrrákot, másoknál tüdő-, megint másoknál májrákot okoztak a kutatók. A kezelés hatásossága jelentősen különbözött a sokat mozgó és a mozgásszegény életmódot folytató egereknél. A legnagyobb különbség a májrák esetében mutatkozott. A befecskendezett karcinogén vegyület, a dietil-nitrózamin hatására a fittebb egerek harmadában alakult ki májtumor. Ugyanakkor a nem mozgó egerek háromnegyede rákos lett. A másik két daganattípus (amelyet melanómasejtek befecskendezésével idéztek elő) ugyan az összes egérben kialakult, de a sokat edző példányokban négy hét elmúltával kisebbek voltak a daganatok.

Edződnek az ölősejtek

Már ez az eredmény is arra utal, hogy a testmozgás valóban hatékony módja a daganatok megelőzésének, de a hatás pontos mikéntje továbbra is rejtély. Az állatok vérének vizsgálata azonban feltárta, hogy a sokat sportoló egerekben jelentősen több volt két ismert, „tumorgyilkos” immunsejtből: kétszer annyi T-sejtjük és ötször több természetes ölősejtjük (natural killer, vagyis NK-sejt) volt.

A molekuláris biológiában ilyenkor a kutatás következő lépése általában az szokott lenni, hogy „elrontjuk” a feltételezett mechanizmust, és figyeljük, hogy elmarad-e az eredmény vagy továbbra is fennáll. A meghatározott sejttípusok termelése ma már rutinszerűen leállítható a kísérleti állatokban, hiszen bevett módszerek vannak arra, hogy egyes gént ki-bekapcsoljunk.

Így jártak el a Line Pedersen által vezetett dán kutatók is, akik biotechnológia módszerekkel létrehoztak olyan egértörzseket, amelyek nem voltak képesek tumorgyilkos T-sejteket vagy NK-sejteket termelni, hiába is edzettek. Ezekkel megismételték a fenti kísérletet. Kiderült, hogy a T-sejt-hiányos, sokat mozgó egerek daganatai ugyanúgy kisebbre nőttek, mint a normál fitt egereké. Viszont azok az állatok, amelyek szervezetében nem termelődtek NK-sejtek, hiába űzték naphosszat a mókuskereket, ugyanakkora tumorokat fejlesztettek, mint az egy helyben ülő egerek. Magyarul a testmozgás hatása az NK-sejtek megnövekedett termelésén keresztül nyilvánul meg, és nem a T-sejtek okozzák ezt a hatást.

Kulcskérdés az adrenalin

Újabb kérdés merült föl: hogyan fokozza az NK-sejtek létrejöttét a testmozgás. Nos, korábban is tudott volt, hogy az edzés adrenalinelválasztást eredményez. Ez a hormon a megnövekedett fizikai igénybevételre reagálva a lebontó és ezáltal energiatermelő folyamatok felé tolja el a szervezet anyagcseréjét. A felszabaduló szénhidrátraktárakból kiszabaduló cukor megnöveli a vércukorszintet, amely üzemanyagot biztosít az izmoknak. Ugyanakkor az adrenalin az NK-sejtek termelését is fokozza. Így természetes módon felmerült, hogy talán az adrenalin közvetíti a testmozgás NK-sejtekre gyakorolt hatását.

Az egy helyben ülő egerekbe ezután adrenalint injekcióztak (a kontrollcsoportba pedig fiziológiás sóoldatot). Az adrenalinnal kezelt csoportban ezután valóban lassult a tumorok növekedése, de nem olyan mértékben, mint a testedzést végző egerekben. Lennie kellett tehát még egy (vagy több) tényezőnek a háttérben. És valóban, kiderült, hogy a teljes tumorcsökkentő hatás csak akkor jön létre, ha az adrenalin mellett egy másik (ugyancsak az edzés hatására termelődő) vegyületet, az interleukin-6-ot is az egerekbe injekcióztak. Az interleukin-6-ot főként az immunrendszer sejtjei termelik, és a védekezőrendszer működésében, például a gyulladásos folyamatokban játszik szerepet.

Sportos vegyületek

A kísérleti állatokon felfedezett mechanizmusoknál mindig megvan az esélye annak, hogy emberben nem teljesen ugyanúgy működnek, a kutatók ennek ellenére meg vannak győződve arról, hogy az emberi szervezetben is hasonló folyamatok mehetnek végbe a testmozgás hatására. Természetesen a kutatás végső célja – a testmozgás előnyeinek hangsúlyozásán túl – az lehet, hogy az adrenalin, illetve az interleukin-6 daganatellenes hatását valamilyen módon a gyógyításban is alkalmazni lehessen, de addig még hosszú éveknek kell eltelniük.

Mindenesetre ezzel újabb érv született amellett, hogy az edzés igen jótékony hatást fejt ki a rákbetegség ellen. Számos daganattípusnál tapasztaltak hasonló hatást az elmúlt években. A kanadai Albertai Egyetem kutatói például 47 ilyen témájú tanulmány tapasztalatait értékelték együttesen. Úgy találták, hogy gyakorlatilag az összes vizsgálat kimutatta a testmozgás bizonyos mértékű pozitív hatását a rákbetegek számára. A Kansasi Állami Egyetem kutatói pedig arra jutottak, hogy a mérsékelt testmozgás segítheti a sugárterápia hatását, különösen a nehezen kezelhető tumorral küzdő pácienseknél. Ők külön kiemelték, hogy a mérsékelt testmozgás lehet a rákbetegek számára a legelőnyösebb. Azt az edzésmennyiséget értik mérsékelt alatt, amely az illető erejének harminc-hatvan százalékát veszi igénybe. Az ennél könnyebb edzés hatástalan lehet, míg a túl intenzív testmozgás az oxigénellátás és az immunrendszer hátráltatása révén még negatív következményekkel is járhat.

mno.hu