Felrobbant egy kuka, 29 sebesült Manhattanban
29-en megsebesültek a New York-i Manhattan déli részén, amikor szombat este felrobbant egy szemétkuka.
Bill de Blasio polgármester szerint nem terrorista merénylet, de szándékos támadás" történt.
Senki sem szenvedett életveszélyes sérüléseket, de az egyik ember állapota súlyos – jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva az NBC News. (origo.hu)
James O' Neill, a New Yorki rendőrség vezetője a robbanás helyszínén szintén azt hangsúlyozta, hogy a jelek szerint nem terrorakció történt, bár a vizsgálatok még nem zárultak le. Azt már kizárták, hogy gázrobbanás történt volna.
New Yorkban megerősítették a biztonsági intézkedéseket, annál is inkább, mert hétfőn kezdődik az ENSZ székhelyén a világszervezet közgyűlésének ülésszaka, valamint egy migránsügyi nemzetközi konferencia is, amelyet Barack Obama, amerikai elnök vezet.
A két elnökjelöltet is tájékoztatták a történtekről. Donald Trump republikánus elnökjelölt, aki Colorado Springsben kampányol, azonnal közölte hallgatóságával, hogy bomba robbant New Yorkban, de nem tudni mi történt. Ennek kapcsán azonban leszögezte, hogy "olyan időket élünk, amikor keménynek kell lennünk".
Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje egy kampányrendezvényről hazatérőben a repülőgépén nyilatkozott az őt kísérő újságíróknak. Clinton óvatosan fogalmazott, arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg nincsenek konkrét vizsgálati eredmények, nem szabad találgatásokba bocsátkozni. (MTI)