Folytatódnak a személycserék - A sor most a titkosszolgálatokon van
A Sita hírügynökség értesülései szerint a Szlovák Információs Szolgálat jelenlegi főnökét, Ján Valkót Anton Šafárik váltaná fel - írja a hirek.sk.
Mint ahogy azt a háttér-információk is mutatják, a tisztség a koalícióban a Szlovák Nemzeti Pártot illetné.
Šafárik 2011-2014 között a Máltai Lovagrend mellett működő önkéntesek szövetségének az elnöke, korábban pedig ugyanezen szervezet alelnöke volt. A Katonai Hírszerzés (VS) igazgatói tisztségét Ján Balciar dandártábornok töltené be, aki az ellenzék bírálatának gyakori céltáblájaként szolgáló Ľubomír Skuhrát váltaná fel. Balciar jelenleg a Katonai Hírszerzés igazgatójának első helyetteseként tevékenykedik.
A webnoviny.sk hírportál emlékeztet arra, hogy a kormány már a választásokat megelőzően, vagyis március 2-án hozott egy olyan döntést, miszerint javasolja Andrej Kiska köztársasági elnöknek, emelje vezérőrnagyi rangra Balciart.
Balciar 1987-ben lépett be a Nemzetbiztonsági Testületbe (ZNB). 2003-ig dolgozott a rendőrség kötelékében. A Rimaszombati Járási Rendőrparancsnokság mellett működő bűnügyi részleg erőszakos cselekményeket vizsgáló részlegének vezetője volt. A rendőrségtől való távozását követően hivatásos katonaként dolgozott. Az akkori védelmi miniszter a Katonai Hírszerzés szervezeti egysége feladatai teljesítésével bízta meg. Később a Katonai Elhárítás (VOS) hírszerzői menedzsmentje nemzetközi fenyegetettség szakosztálya igazgatójaként tevékenykedett.
Az elmúlt választási időszakban az ellenzék a második Fico-kormány idején Skuhrát, a katonai hírszerzés akkori igazgatóját a Katonai Hírszerző Szolgálattal (VSS) való visszaélésekkel vádolta meg. A sajtó egy 144 oldalas híranyagot kapott a katonai hírszerzés berkeiben a Ľubomír Galko vezette védelmi bizottság kezdeményezésére történt belső ellenőrzésekről.