Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet az online térben: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésre. A Gazdasági Versenyhivatal is találkozott már hasonlóval, mostantól pedig a bankkártya-társaságok is segítik a hatóságokat a fellépésben - hívta fel a figyelmet közleményében a GVH.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára arra szólította fel a munkácsi kistérség helyi vezetőit, hogy azonnal fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat.
Egyértelmű bizonyítékok - titokban készült videófelvételek - alapján az Emberi Jogok Európai Bizottsága nagyjából 10 millió forintnak megfelelő kártérítésre kötelezte a magyar államot annak a nőnek az ügyében, akit néhány évvel ezelőtt a lakásából vittek el a rendőrök úgy, hogy húsz percig térdeltek meztelen testén és közben eltörték a vállát is.