Tavaly a Fővárosi Önkormányzatnak 950 millió forintos nyeresége volt a fővárosi parkoláson, ám ez csak a jéghegy csúcsa.
megtekintés
A bíróság szupergyorsan, a Magyar Nemzeti Bank erre irányuló kérelme benyújtásának napján elrendelte a Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolását – derül ki a friss Cégközlönyből.
megtekintés
Az EU nem blokkolja a teljes paksi beruházást, csak a fűtőelemek szállításával kapcsolatban vannak aggályok
megtekintés
Nem támogatják, hogy a diákok iskolai szervezésben „politikai színezetű” rendezvényeken vegyenek részt – így indokolta a váci Madách gimnázium tantestülete, miért utasítja el a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) sajátos toborzóját.
megtekintés
Lázár János felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához a Fővárosi Ítélőtábla korábbi külföldi utazásait érintő csütörtöki döntése kapcsán.
megtekintés
A visegrádi négyek (V4), valamint az Északi Tanács és a balti államok külügyminiszteri szintű találkozója a szlovákiai Magas Tátrában, a Csorba-tó melletti Grand Hotel Kempinski High Tatras szállodában 2015. március 13-án.
megtekintés
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt szeretné elérni, hogy hosszabb távon a tanterv szerves részévé váljon az alapvető pénzügyi ismeretek elsajátítása, erről a tárca már belső egyeztetést kezdett az oktatási kormányzattal - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.
megtekintés
A kormány a dohánytermelés 2015. évi támogatásához 5 milliárd forintot biztosít, a szükséges forrást a Földművelésügyi Minisztérium (FM) saját forrásaiból, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hozzájárulásával a tavalyi költségvetési maradványok felhasználásával teremti elő - közölte a tárca.
megtekintés
Új szigetet hozott létre a Tonga-Hunga Ha'apai víz alatti vulkán kitörése a Csendes-óceánon. A friss képek alapján a sziget 45 kilométerre van Tonga fővárosától Nuku'alofától.
megtekintés
Benkő Szilárdnak jutott a kormányzaton belül a legjobb szolgálati autó: Szijjártó Péter kabinetfőnöke - akivel egy csapatban focizott - egy Mercedes ML 350-est használ.
megtekintés
Nem csak március 15-én, a magyar szabadságharc kitörésének napján nem tudnak együtt ünnepelni a romániai magyar pártok marosvásárhelyi vezetői, a város huszonöt évvel ezelőtti tragikus eseményeire is külön-külön emlékeznek meg.
megtekintés
Brüsszel nem engedi a paksi beruházást - erről tudósítanak a külföldi lapok.
megtekintés
Twitteren válaszolt Kovács Zoltán kormányszóvivő vádjaira a Financial Times budapesti tudósítója.
megtekintés
A megkeresett intézmények túlnyomó többsége nem jelzett vissza, vagy nemet mondott a Klik és a honvédelmi tárca kérésére: nem küldenek gyerekeket az állami ünnepségre. Eddig összesen 495 diák részvételét jelezték az iskolák.
megtekintés
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) által létrehozott korrupcióellenes intézmény (Államok Csoportja a Korrupció Ellen, GRECO) pénteken arra emlékeztette Magyarországot, hogy e hónap végéig választ vár azokra a kérdéseire, amelyek a korrupció elleni fellépés terén megfogalmazott ajánlások megvalósítására vonatkoznak - részben a büntetendő cselekményekkel, nagyobbrészt azonban a pártfinanszírozás átláthatóságával kapcsolatban.
megtekintés
Több mint 226 ezer embert érinthet a boltok vasárnapi zárva tartása, ugyanis ennyi alkalmazott dolgozik három, vagy annál több főt foglalkoztató kiskereskedelmi vállalkozásnál - áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.
megtekintés
A Hubble-űrteleszkóp mérései az eddigi legjobb bizonyítékot nyújtják arra, hogy a Jupiter legnagyobb holdja, a Ganümédész mélyén sós vizű óceán rejlik. A felszín alatti víztömegről úgy hiszik, több vizet hordoz, mint a Föld egésze.
megtekintés
Már akár az utcán is találkozhatunk a BKV legújabb nosztalgiabuszával. Persze legfeljebb csak ott, ahol van felsővezeték.
megtekintés
A hetilap megnevezte azt az elhárítótisztet, aki 1981-82-ben kapcsolatban volt a jelenlegi miniszterelnökkel, ám semmilyen dokumentumot nem mutatott be. A lap szerint Orbán társadalmi kapcsolat volt.
megtekintés
Március 15-én a Százezren az internetadó ellen, valamint a 60 ezren a magánnyugdíjukért Facebook-csoport demonstrációt szervez. A rendezvény a Keleti pályaudvarnál indul 15 órakor, majd a résztvevők átvonulnak az Astoriához.
megtekintés
Az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy a korrupt Fidesz-kormány mintegy 100 milliárdos offshore gázmutyijáról lehulljon a lepel.
megtekintés
Visszaüthetnek a Fideszre és a kormányra a Buda-Cash és a Quaestor bukása kapcsán sorra napvilágra kerülő információk.
megtekintés