Az ügyészség rendelkezésére álló nyilvántartás szerint tankerületi vezetőket érintően jelenleg három eljárás van folyamatban – közölte Polt Péter legfőbb ügyész Tompos Márton momentumos országgyűlési képviselővel, aki írásbeli kérdésében érdeklődött.
Ungváry Krisztián történész a kormány kritikusaként megvédte Orbán Viktort az Adolf Hitlerről és az európai egységről tett kijelentésével kapcsolatban. A történész szerint amit a kormányfő mondott, abba történelmileg nehéz lenne belekötni.
Idén 15 éve, hogy a világ szembesült a 21. századi Európa egyik legmeghökkentőbb és legborzasztóbb bűnügyével, aminek középpontjában egy ártatlannak tűnő osztrák nyugdíjas, Josef Fritzl állt.
Pénteken hozott jogerős ítéletében 28 év börtönt szabott ki a Maros megyei ítélőtábla a dévai Szent Ferenc Alapítvány volt alkalmazottjára, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül rendszeresen és akadálytalanul bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakó otthonában. A 36 éves K. Sz.-t három kivételével az összes vádpontban bűnösnek találták, és a szabadságvesztés mellett az alapfokon kiszabott 790 ezer lejes kártérítést is ki kell fizetnie a sértetteknek.
Úgy tűnik, terjedőben van Erdélyben a Horthy-kultusz, egyre több helyen szerveznek például megemlékezéseket, ugyanakkor a holokauszt témája is egyre gyakrabban jelenik meg a közbeszédben. Sárándi Tamás történészt, a Maros Megyei Múzeum munkatársát kérdeztük arról, hogy a korszakról kialakult, illetve alakulóban levő kép mennyire van közel a valósághoz. Valamint arról is, hogy a kultusz terjesztésében élen járó Vitézi Rend milyen szerepet játszott Erdélyben.
Reagált a Magyar Labdarúgó-szövetség a Népszava kérdéseire, amelyekkel azután fordultak a szervezethez, hogy kiderült, a belarusz labdarúgó-válogatott a két soron következő Európa-bajnoki selejtező-mérkőzését az újpesti Szusza Ferenc Stadionban játszhatja.