Hamarosan vége a "húsz fokoknak"
A következő napokon több front érkezik térségünkbe, emiatt rendkívül változékony időben lesz részünk. - írja az Időjárás.hu
Délelőtt a napos és felhős időszakok egyaránt jelen lesznek, a délnyugati tájakon fordulhat elő záporeső, másutt csapadékra nem kell számítani.
Délután felszakadozik a felhőzet, több órára kisüt a nap. Csapadék az ország nagy részén nem lesz, délnyugaton továbbra is előfordulhat záporeső. Megélénkül a délnyugati szél. 20, 25 fok között tetőzik a hőmérséklet.
Hétfőn délelőtt gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, helyenként zápor kialakulhat. Délután a megnövekvő felhőzetből több helyen záporok kialakulása várható. Viharossá fokozódik az északnyugati szél. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 25 fok között alakul.
Orvosmeteorológia
Vasárnap fronthatás nem érvényesül, de pár fokot melegszik az idő, és ennek hatására melegfrontot jellemző tünetek léphetnek fel a fokozottan érzékenyeknél. - írja a meteoklinika.hu
Amennyiben ön is érintett, akkor észreveheti, hogy tompább, aluszékonyabb a megszokottnál, illetve tartósabban is tapasztalhat fejfájást, migrént, de ezen a napon intenzív tünetekre még nem kell számítania. A magas koffeintartalmú italokat most lehetőleg kerülje, helyette fogyasszon gyümölcsleveket vagy citrommal ízesített teát.
Csupán a Dunántúl déli részein alakulhat ki gyenge csapadék, így az időjárás alapvetően kedvez a szabadtéri tevékenységeknek. Az egyre több napsütés javuló hő-és komfortérzetet eredményez, érdemes pár órára kimerészkedni a levegőre. Az UV-sugárzás a napos időszakokban sem éri el az erős fokozatot, jellemzően mérsékelt marad.
A pollenterhelés nem változik számottevően. Az allergiások lehetőség szerint kerüljék a tejtermékek fogyasztását és mossanak sűrűbben kezet és hajat.
A közlekedést az erős oldalszél és a napsütés nehezíti. Az erős oldalszél csökkenti a menetstabilitást, a balesetek elkerülése érdekében vezessen körültekintően! Alacsony napállás idején a napsütés is zavaró lehet, mindig tartson magánál napszemüveget!
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.