Havi 5000 forint - ennyi béremelés jut a védőnőknek
Nem kaptak akkora fizetésemelést a védőnők, mint amiről a kormány beszél, legjobb esetben is alig 5000 forinttal nő a bérük - írja a Délmagyar.hu.
A szakszervezet emiatt sztrájkot helyezett kilátásba szeptemberre.
Tízmilliárd forint többlettámogatást ad az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a háziorvosi és házi gyermekorvosi vállalkozásoknak, illetve a fogorvosoknak és a védőnőknek – írtuk meg tegnapi lapunkban.
Utóbbiakról a kormány azt közölte: 30 ezer forinttal nő meg havi bevételük. Csakhogy míg a háziorvosok valóban megkapták a nekik ígért havi 130 ezer forintos többlettámogatást, a védőnők nem. Ott ugyanis a tevékenységre jutó finanszírozást emelték meg 30-35 ezer forinttal. Az összeget az Országos Egészségbiztosítási Pénztár így a védőnők munkáltatójának utalta át. A jelenlegi jogszabályok szerint pedig ennek az összegnek mindössze a 12 százalékát kötelesek a munkáltatók odaadni bérként a védőnőknek.
– Valószínűleg ez így is fog történni, két éve is így jártak el – mondta egy szegedi védőnő. Hozzátette: biztosan csak a szeptemberi fizetés alapján derül majd ki, mennyivel kapnak többet, az augusztusi béreket ugyanis a döntés előtt már bérszámfejtették. – Ha szakdolgozók lennénk, ezt az emelést béresítve kapnánk, és sokszorosa lenne annak, ami így jár. Ez egyébként, ha a 12 százalékkal számolunk, havi bruttó 4200 forintos emelés.
Megkérdeztük a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnökét mint a szegedi védőnők munkáltatóját, mekkora emelésre számíthatnak a védőnők, és mire költik központilag a fennmaradó összeget. Facskó Andrea annyit közölt, mivel biztos adatokat, hivatalos véglegesítést nem kaptak, nem tud nyilatkozni.
A védőnők mindenesetre úgy érzik, kimaradtak az egészségügyi bérrendezésből. Ugyanolyan végzettséggel ők 30–50 ezer forinttal is kevesebbet vihetnek haza, mint például az ápolók, akik a szakdolgozói bértábla alapján kapják a fizetésüket. Éppen ezért bejelentették: ha nem lesz változás, elképzelhető, hogy szeptemberben sztrájkba lépnek.