Hibridállatokat találtak egy 2000 éves kelta sírban
Szenzációs felfedezésre bukkantak Nagy-Bitanniában a régészek egy Dorset-megyei ásatás során.
A sírban szfinxekhez és kimérákhoz hasonló állati felépítésről tanúskodó maradványokat találtak, illetve egy elvágott torkú kislány csontjait.
Ezek szerint a kelták igencsak értettek a legendateremtéshez...
Eddig úgy tudtuk, hogy az egykor Nagy-Britannia mai területén élt kelta népcsoportok hitvilágának nem voltak elemei az olyan hibrid lények, mint a bika fejű, ember testű, vagy éppen szárnyakkal felvértezett, sasfejű, de oroszlán testű szörnyek. A mostani lelet mégis azt mutatja, hogy a kelták is hittek hasonló élőlények létezésében, mint a perzsák, vagy épp a görögök. Sőt! Mivel nem találkoztak egyetlen hasonló állattal sem, hát készítettek maguknak néhányat.
A leletanyag tartalmaz lólábú marhát, szarvakkal felvértezett lovat, és kétfejű birkát is. Az állatokat leölték, majd a tetemeket feldarabolták és a kiválasztott testrészeket a hitvilágnak megfelelő „állatkompozíciókká” alakítva eltemették. Ennek egyfelől rituális, a szellemvilággal kapcsolatot teremteni vágyó indítékai lehettek (az emberi holttest is erre utal), másfelől azonban nem elképzelhetetlen, hogy részben arra is törekedett a kelta törzs, hogy átverje az utókort.
Nem kizárható, hogy a temetkezést végző, minden bizonnyal valamiféle szakrális szerepet betöltő személyek úgy vélték, hogy muszáj valamiképpen tovább éltetni a szarvas lovak és lólábú marhák legendaképét, így ha preparálják a tetemeket, a sír későbbi megtalálói megbizonyosodnak róla, hogy a hibrid lények valóban léteznek, vagy legalábbis léteztek.
A korszak nem éppen humánus vallási szokásainak bizonyítéka az elvágott torkú kislány is, akit a kutatók szerint biztosan feláldoztak, a torkán ejtett vágás jellege erről tanúskodik. A kislánynak egészen különleges fekhelyet készítettel rengetegféle állati csontból, gondosan válogatva a fejhez fejeket, a kézhez kezeket és így tovább.
Az i.e.1 század végi lelet valószínűleg a környező települést elhagyó utolsó lakók egyfajta búcsúrituáléja lehetett. Mind ezidáig egyetlen hasonló sírt sem találtak még a világon.
(Címlap: Kelta királyi sír lakója // Fotó: mult-kor.hu)
Posted by SEJT on 2015. július 15.