A nagy tömegrendezvények, koncertek és fesztiválok kiemelt célpontjai lehetnek egy esetleges terrortámadásnak – hangsúlyozták biztonságpolitikai szakértők, különösen a novemberi 13-i párizsi merényletet követően - írja a Magyar Nemzet Online.
A BBC feltette azt a kérdést, amelyre péntek reggel óta az egész világ keresi a választ: Miért szavaztak a britek a csütörtöki referendumon az EU elhagyása mellett. A válasz nem intézhető el egy mondattal - írja a Napi.hu.
A 168 Óra úgy tudja: készül az új tao-tervezet.
A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (a továbbiakban: Katv.) 2. § 12. pontja tartalmazza a kisadózó vállalkozás bevételének fogalmát, mely alapján lényegében minden, a kisadózó vállalkozás által a vállalkozási tevékenységével összefüggésben bármilyen jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyoni érték bevételnek minősül - írja az Orientpress.
Akár évi 342 ezer forintnyi közterhet takaríthat meg az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat, a munkáltatók mégis mintegy 60 ezer érintett szülő után nem veszik igénybe az adókedvezményt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számításai szerint - írja a Napi.hu.
Megállt a Fidesz népszerűségének csökkenése, az MSZP stagnál, a Jobbik viszont ismét a mélypontra csúszott – derül ki a Publicus Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet a Vasárnapi Hírek megbízásából, június 10 és 15 között készítettek - írja a 24.hu.
Ha egy kisvasút napi 28 utast szállít, de évente csak hat hónapig üzemel, hogyan lesz abból évi tízezer utas?
Az idén 10 milliárd forintot kapnak a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, ezen felül 2 milliárd forintot az alapellátásban dolgozó fogorvosok, illetve szintén 2 milliárd forint jut a védőnőknek - számolt be a kormány pénteki döntéséről az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek - írja a Napi.hu.
Szombaton több helyen 36, 37 fok lehet, ekkor tetőzik a hőség.