Egyre több a munkanélküli, a gazdaság csak lassan indul, de kezd körvonalazódni, hogyan fog segíteni a kormány azoknak, akiket a gazdaságvédelmi akcióterv sem tud megmenteni a munkanélküliségtől. - írja a blikk.hu.
Klaus Iohannis román elnök hétfői televíziós beszédében ismét megvádolta az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy olyan törvénytervezetet támogat, amely a Székelyföld autonómiájához vezet.
Csaknem 100 ezer maszkot készítettek a szakképzésben tanulók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel. - írja a 168ora.hu.
A főváros vezetése a Városháza egyik szárnyába fogadja be a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idejére azokat a hajléktalan embereket, akik vállalják a karantént, miután a csepeli elöljárók tiltakoztak a kerületben kialakítandó hajléktalanszálló miatt - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Minden demográfiai mutató jó irányba mozdult az elmúlt években, az elmúlt évtizedben, egyre többen élhetik meg azt, hogy mit jelent édesanyának vagy édesapának lenni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Hiába veszünk tonnaszámra COVID-19-es teszteket Kínától, ha annak minősége olyan pocsék, hogy még a távol-keleti országban is letiltják a használatát. - írja a borsod24.hu.
A kormány úgy döntött, hogy újraindulhatnak a pár hete leállított egészségügyi ellátások, a fogorvosi, a fül-orr-gégészeti és a sebészeti beavatkozások előtt azonban koronavírus-tesztet kell csináltatni.
Komoly vezetői tapasztalattal rendelkező új Igazgatósági tagot választott az AutoWallis Nyrt. Dévai Gábor közel 20 éve vezeti a csoport autókölcsönzéssel foglalkozó leányvállalatát, mely a Sixt autókölcsönző magyarországi jelenlétéért is felel.
Nem fogja kérni a parlamenttől a csehországi szükségállapot újabb meghosszabbítását a cseh kormány - jelentette ki Andrej Babis miniszterelnök vasárnap este a Nova kereskedelmi televíziónak adott interjújában.
Adományozási programot indított a K&H a járványkórházakért.
Tarlós István, miniszterelnöki megbízott, volt főpolgármester, Czuczor Gergely, történelem tanár és Kondor Katalin újságíró voltak a HírTV Magyarország élőben extra című műsorának a vendégei. - írja a pestisracok.hu.