2021-et írunk, Donald Trump a második ünnepélyes beiktatására készülődik. Első mandátuma alatt népszerű elnök volt. Az adócsökkentés és a kormányzati kiköltekezés megtette a hatását. Az egyetemi végzettséggel nem rendelkezők bérei nőttek, a növekvő infláció pedig csak most kezdi el éreztetni hatását.

A választók nagy része sejti, hogy Trump és családja sokkal gazdagabb lett, és ehhez politikai befolyásukat használták fel, de mivel - a korábbi elnökökkel szemben - Trump soha nem tette közzé az adóbevallását, ezért biztosat nem tudhatnak erről. Meg hát különben is, melyik politikus nem lop egy kicsit? – gondolja az istenadta nép. Pláne, miután a 2018-as kongresszusi választások előtt a WikiLeaks súlyos korrupciós ügyekről szivárogtatott ki információkat, méghozzá csakis demokrata képviselők környezetéből.

Amerika gyorsan alkalmazkodott. A multik vezetői megtanulták, hogy az összes kedvező hírért személyesen Trumpnak kell hálálkodni, és érdemes kerülni minden olyan nyilatkozatot és lépést, amely felidegesítheti az elnököt – hiszen egy dühös tweetje milliós károkat tud okozni, a kormányzati ellenőrzésekről és bírságokról nem is beszélve. A megváltozott média-előállítási szokások is terjedni kezdtek. A CNN tulajdonosi nyomásra egyre méltányosabban tudósít Trumpról, és miután közös megegyezéssel zárult az igazságügyi minisztérium Amazon elleni eljárása, a tulajdonos Jeff Bezos eladta a Washington Postot egy szlovákiai hátterű befektetői körnek. Akik azonnal megszüntették a legendás napilap print kiadását. A közösségi médiában terjednek olyan állítások, hogy valójában nem is szlovákok azok a befektetők, de ezt senki nem tudja - és nem is nagyon meri megpróbálni - megpróbálni.

De persze azért szólásszabadság van, ezt senki nem vitatja. A Trumppal szemben kritikus média továbbra is eléri az elit közönséget, és amúgy is mindenki azt ír és mond az interneten, amit akar – feltéve persze, ha vállalja a Facebookon csendőrködő Trump-párti milíciák zaklatását. (Egyre kevesebben vállalják, a fiatalok pedig a kevésbé politikus közösségi oldalak felé fordultak, így a hírek alig érik el őket.) Az emberek sokat viccelődnek azon, hogy az NSA lehallgatja őket, és a Trumppal szemben hangosan tiltakozók személyes adatai rendre kiszivárognak. De hát melyik kormány nem hallgat le manapság mindenkit? Ettől még nem lesz vége a világnak!

David Frum, az Atlantic szerkesztője – és Bush korábbi beszédírója – a patinás magazin új számának címlapsztoriját kezdi ezzel a képzelődéssel. Ami nálunk már valóság, de az amerikaiaknak egyelőre lázálomnak tűnik. Az éppen visszafogottsága, realizmusa miatt hatásos felütés után a cikk akkurátusan végigveszi, hol és hogyan építhető le az amerikai jogállam, hogyan lehet a demokráciából autokrácia, akár a most létező intézmények és törvények megtartása mellett is. Ehhez a spekulációhoz Trump nyilatkozatait és első lépéseit veszi alapul, valamint olyan külföldi autoriter rendszerek és vezetők módszereit, mint Venezuela és Chávez, Oroszország és Putyin, a Fülöp-szigetek és Duterte. Ebbe a sorba illeszkedik Magyarország és Orbán, ami egyrészt azért túlzás, másrészt a most aggódó amerikaiaknak valóban kifejezetten tanulságos lehet a magyar példa. Nem véletlenül ír mirólunk a legtöbbet Frum: a NER az a szemléltető ábra, amelyen látható, hogy a demokratikus intézmények és szabadságjogok formális megléte még nem biztosítja a valódi demokráciát. Ezt Frum így összegzi: „Magyarország az Európai Unió tagja és az Emberi Jogok Európai Egyezménye aláírója. Választásokat tartanak és nem cenzúrázzák az internetet. Magyarország mégis megszűnt szabad ország lenni.”

A cikk harmadik fele a polgári ellenállás kötelességéről és gyakorlati lehetőségeiről beszél, mert Frum szerint az állampolgárokon múlik, mekkora kárt tud tenni Trump. Hát, legyen ebben igaza!

Szerző: Urfi Péter / magyarnarancs.hu