Bíróság előtt kellett részletes vallomást tenniük homoszexuális kapcsolatukról, ha szerencséjük volt, megúszták pénzbüntetéssel, de ha valaki tartós párkapcsolatban élt egy másik férfival, visszaesőnek minősült, és akár el is zárhatták. Vonzó álruhás rendőrök próbálták csőbe húzni, akiről azt gyanították, hogy a saját neméhez vonzódik, később pedig ezzel zsarolták, aki nem akart a rendszer besúgója lenni. Egy kutató évek óta vizsgálja, hogyan bánt az állam 1990 előtt a homoszexuális férfiakkal.

“Egy rendőrt küldtek be a medencébe, amikor tudták, hogy férfi nap lesz a fürdőben, és jó eséllyel a saját nemükhöz vonzódók is lesznek ott. A rendőrhöz egyszer csak odaúszott egy idősebb férfi, ajánlatot tett neki, majd tapogatni kezdte. A rendőr erre felfedte magát, és már hívta is a kollégáit, akik a helyszínen intézkedtek. A férfi hamarosan bíróság előtt találta magát” – mesél egy tipikusnak mondható esetet Takács Judit, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója arról, hogyan is működött az ötvenes évek Magyarországán a homoszexuálisok megfigyelésére fenntartott kiterjedt figyelőszolgálat. Ennek szinte mindennapos része volt, hogy civil ruhás rendőrök úgy próbáltak a meleg férfiak közelébe férkőzni, hogy nyilvános vécékben és fürdőkben cirkuláltak. A beépített rendőrök között voltak kifejezetten vonzó, szép férfiak, őket azért szerették bevetni a feletteseik, mert nagyon jó csalinak bizonyultak.

Takács Judit “A homoszexualitás 20. századi társadalomtörténete az 1990 előtti Magyarországon” témájában kezdett még évekkel ezelőtt kutatni, fő célja, hogy bemutassa, hogyan is viszonyultak a hatóságok ahhoz, ha valaki homoszexuális volt. Érdekes módon a leszbikusság ebből a körből teljesen kiesett, a nők között ugyanis nem létezett a természet elleni fajtalanság tényállása, ami alapján az akkori Büntető törvénykönyv eljárt a homoszexuálisok ellen. Takács Judit szerint a nők közötti kapcsolatokkal azért nem foglalkoztak, mert a többi, patriarchális rezsimhez hasonlóan csak a férfiak számítottak. “A törvényalkotók logikája az lehetett, hogy a nőket nem kell büntetni, mert nem érdekes, hogy mit gondoltak vagy csináltak, egyszerűen rájuk lehetett erőszakolni a férfiak akaratát” – mondja Takács Judit.

Takács levéltári dokumentumok és személyes interjúk alapján folytatja a kutatást. A régi papírok között már ezernél is több ilyen bírósági esetet találtak a kollégáival.

“A legtöbb anyagunk az ötvenes évekből maradt fent. És bár előzetesen azt feltételeztük, hogy nagyon durva dolgokat találunk majd, – mégsem a legvidámabb időszaka volt ez a magyar történelemnek – ehhez képest azt láttuk, hogy akit először kaptak el, az megúszta egy viszonylag enyhe pénzbüntetéssel” – meséli Takács. Az elkapás mindig valamilyen intim helyzetet jelentett, ha például egy kávéházban üldögélt két meleg férfi, azt még elnézték, de ha kiderült, hogy együtt élnek vagy fizikailag kapcsolatba kerültek, az már elég indok volt.

De hiába csak pénzbüntetést kaptak, a roppant megalázó bírósági tárgyalásokat általában nem úszták meg. Súlyosbító tényező volt a bíróság előtt a két férfi közötti nagy korkülönbség. Ha egy idősebb férfi egy 25 évessel kezdett párkapcsolatba, azt a bírók sokkal inkább rossz néven vették. Ilyen esetben azt hozták fel az idősebb férfi ellen, hogy biztos befolyásolta a fiatalabbat, rosszra tanítja, rossz példát mutat neki, tovább örökíti ezt a deviáns viselkedést. A tárgyalásokon ott volt a bíró, az írnok, esetleg egy-két bírósági munkatárs, talán még a sajtó is, és a vádlottaknak ilyen körülmények között kellett a legintimebb dolgaikról beszámolni.

Bár akit csak egyszer kaptak el, megúszta pénzbüntetéssel, voltak azonban komoly, évek óta tartó párkapcsolatok is, és aki ragaszkodott a szerelméhez, újra és újra a bíróság előtt találta magát. Minél többször kaptak el valakit, annál magasabb volt a pénzbüntetés, többszörös visszaesőként pedig elzárás járt.

Takács Juditék találtak olyan esetet is, amikor egy szerencsétlen véletlennek köszönhetőn, egy teljesen másik ügy miatt bukott le egy homoszexuális pár. Egy villanykörte gyárból nagy mennyiségű körtét lopott el valaki, ezért nyomozás indult. Ahogy követték a villanykörték útját, eljutottak az elkövető unokatestvéréhez, aki szintén kapott ajándékba párat a lopott termékből. Amikor a rendőrök felkeresték, kiderült, hogy egy férfival él együtt. Végül bíróság előtt találta magát, de nem azért, mert elfogadta a lopott villanykörtét (amiről nem is tudta, hogy lopott), hanem a homoszexualitása miatt.

1961-ben némileg enyhült a Büntető törvénykönyv, megszüntették a homoszexuális cselekmények általános kriminalizációját, így a hatvanas-hetvenes években már kevesebb ilyen bírósági ügy volt. Ha voltak is, akkor általában valamilyen súlyosabb dologgal együtt: például erőszak, pedofília, vagy gyilkosság, vagy ha fiatalkorú volt a partner. Ezt nem volt nehéz megszegni, ugyanis az azonos neműek szexuális kapcsolatánál a beleegyezési korhatár nagyon magas volt, 20 év. Ezt először 1978-ban vitték le 18 évre, majd az uniós csatlakozáskor 14-re.

Bírósági ügy ugyan kevesebb volt, de a hetvenes években az állambiztonságiak simán elővették a korábbi aktákat, hogy zsarolási alapként használják. Voltak, akiket megalapozottan zsaroltak, másokról csak kitalálták, hogy homoszexuális, de sokszor ez is épp elég volt. Takács Judit hatvan interjút készített, és bár többen említették, hogy próbálták őket beszervezni, de azt senki nem mondta, hogy ez sikerült is. “Ez egy olyan szenzitív téma, főleg annak, akinek ebből bármilyen problémája származott, hogy nem lehet csak úgy lerohanni az embereket. Többen szóba sem akartak állni velem, amikor meghallották, hogy miről szeretném kérdezni őket” – meséli a kutató.

Bár az érintettek kevésbé, jó néhány idős rendőr viszont szívesen mesélt a beszervezések menetéről. “Volt köztük, aki kifejezetten büszkén mesélt arról, hogyan is zsaroltak egyeseket a szexuális beállítottságukkal. Volt egy központi nyilvántartás a homoszexuálisokról, durván ment a zsarolás, amivel tudtak annyira hatni, hogy szinte kivétel nélkül kötélnek álltak” – mondja Takács Judit. A rendőrök beszámolóiból az derült ki, hogy nekik a homoszexualitás csak egy alibi volt arra, hogy kézben tartsák ezeket az embereket. Amikor beszervezték őket, nem csak azt kérték tőlük, hogy adják ki a meleg ismerőseiket, hanem általában azt, hogy a környezetükről számoljanak be.

A kutatást év végén kéne lezárni, de Takács Judit biztos benne, hogy nem végeznek addig mindennel. Annak ellenére, hogy meg kell húzni egy ponton a vonalat, rengeteg lappangó anyag lehet még, amit szeretnének feltárni, ezért az eddigi eredmények megismertetése után, egy-két év múlva folytatnák a munkát.

abcug.hu