h i r d e t é s

Jövőre is elszállhatnak az árak, aggódnak a magyarok

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Jövőre is elszállhatnak az árak, aggódnak a magyarok

2021. július 14. - 11:04

Egyre jobban aggódnak a magyarok amiatt, hogy nagyon magas lesz jövőre az infláció - derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból. Márpedig ha hosszú idő után megnő a lakosság inflációs várakozása, azt nehéz lesz újra lenyomni. - írja a Napi.hu

A kép illusztráció!

Egyre magasabb az infláció Magyarországon, a KSH júniusban csaknem egy évtizede nem látott magas értéket, 5,3 százalékos év/év áremelkedést mért. A piaci elemzők többsége is meglepődött az adaton, de várakozásuk szerint július és az augusztus némi lassulást hozhat, majd szeptembertől újra ötössel kezdődhet az év/év mutató. Mindez azt jelenti, hogy 2021 első felében a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 3,8 százalékkal emelkedtek.

A pozitív megítélés szerint most érhettük el a 2021-es inflációs csúcspontot. A 0,6 százalékos havi áremelkedés szintén magasnak mondható, emellett szintén gyorsult a maginfláció, ami szintén arra utal, hogy nem csak a volatilis tételek áralakulása befolyásolta az inflációt. Ahogy arra is számítani lehetett, a járványkorlátozások enyhítése miatt a szolgáltatásoknál komolyabb áremelkedés következett be - az ingyenes parkolás eltörlése is felfelé húzta a mutatót, de drágulás volt az éttermekben és a belföldi utazásoknál is májushoz viszonyítva.

Bár az 5 százalék feletti pénzromlási ütem részben egyszeri tényezőknek köszönhető, az legalábbis fontos körülmény, hogy a maginflációs mutatók is kivétel nélkül felfele mozdultak (a KSH magindexe és az MNB adószűrt maginflációja 3,4 százalékról 3,8 százalékra, a keresletérzékeny cikkek inflációja 3,3 százalékról szintén 3,8 százalékra, míg a ritkán változó árú termékeké 4,4 százalékról 4,8 százalékra gyorsult) júniusban, és közelítik a jegybanki három százalék plusz/mínusz egy százalékpontos célsáv tetejét.

Az MNB a legfrissebb, június közepén készített inflációs jelentésében úgy számolt, hogy 2021 egészében 4,1 százalékos lehet az éves pénzromlás, majd 2022-ben 3,1 százalék következhet. Eközben a monetáris tanács úgy fogalmazott, hogy kulcsfontosságú az inflációs várakozások megfelelő horgonyzottságának biztosítása. Az is szerepel azonban a jelentésben, hogy inflációs kilátásokat övező felfelé mutató kockázatok általánosan erősödtek. Az is sokatmondó, hogy a lakosság inflációs várakozását - hasonlóan a fogyasztóiár-indexhez - a szokásosnál nagyobb változékonyság jellemzi. Bár a mutató júniusban az előző hónaphoz képest lényegében nem változott, az MNB friss számításai szerint az inflációs várakozások 3 és a 8 százalék közötti sávban mozognak.

A piaci elemzők jelenleg jellemzően azzal számolnak, hogy 2021 egészében 4,5 és 5 százalék között lesz a magyarországi éves átlagos infláció - ami komoly gyorsulást jelent az amúgy sem alacsony 3,3 százalékos tavalyi érték után. Ezek után nagy lépés lenne, ha tényleg újra 3 százalék körüli érték következne 2022-ben. A kormány is azzal számolt eddig a 2021. áprilisában készült konvergenciaprogram szerint, hogy jövőre elérhető lesz a 3 százalékos éves átlagos infláció. Csakhogy hétfőn Varga Mihály pénzügyminiszter már arról beszélt egy interjúban: a tárca úgy kalkulál, hogy idehaza idén 4,2 százalékos lesz az infláció, jövőre pedig 3,6 százalékos mértéket tartanak valószínűnek - azaz mindkét évben hirtelen 0,6 százalékponttal magasabb értékekkel számolnak.

Mi lesz itt 2022-ben?

Mindezek apropóján azzal a kissé tudománytalan, ám érdekes kérdéssel bízta meg lapunk a Pulzus Kutatót, hogy kérdezze meg magyarokat arról, szerintük mennyi lesz 2022 egészében az éves fogyasztói infláció.

Nemrégiben azt kérdeztük meg, hogyan "érzik",  az utóbbi egy évben milyen mértékben nőttek az árak a mindennapokban. Az akkori eredmények alapján a hivatalos statisztika mondhat bármit, a magyarok 59 százaléka úgy érzi, hogy az utóbbi egy évben két számjegyű mértékben, azaz több mint tíz százalékkal nőttek az árak, ráadásul a válaszadók további negyede infláció feletti, 6-10 százalékos drágulásról számolt be.
(napi.hu)