A korábbi négy párttal ellentétben, most hatnak sikerült átlépnie az ötszázalékos bekerülési küszöböt. A 709 tagra növekedett Bundestag összetétele a következő: jobbközép CDU/CSU: 246 (-63), szociáldemokrata SPD: 153 (-40), Alternatíva Németországért (AfD): 94 (+94), liberális FDP: 80 (+80), baloldali Die Linke: 69 (+5) és Zöldek: 67 (+4) mandátum. (Változás a 2013. évi eredményhez képest). A kormánypártok támogatottsága a korábbi 67,2-ről 53,5 százalékra csökkent. A részvétel 76,2 (71,5) százalék volt.

A populista szélsőjobbnak az egykori NDK területén történt megerősödését mutatja, hogy a CDU 28,6, az AfD 22,8, a Die Linke 17,1 és az SPD 13,8 százalékot kapott. A keleti tartományokban az AfD lett a fő protestpárt, amelyre a férfi lakosság többsége és a munkanélküliek egynegyede szavazott. A választás megmutatta, hogy a társadalom fő törésvonala a nyugati és a keleti országrészek lakossága között húzódik.

A kampányban a menekültkérdés volt az egyik fő téma, amivel különböző hangsúllyal minden párt foglalkozott. A Bertelsmann Stiftung felmérése szerint, a választók elsősorban a kevesebb menekült, a belbiztonság és a szociális igazság jelszavakra figyeltek, amelyek megelőzték a környezetvédelemmel és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos kérdéseket. Egyes vélemények szerint, Angela Merkel nagy hibát követett el azzal, hogy 2015 nyarán, a Magyarországon rekedt menekültek humanitárius jellegű beengedése után, még hónapig nyitva hagyta a határt.

A CDU/CSU országosan 8,5 százalékot vesztett. Az időnként túlságosan jobbra húzó bajorországi CSU támogatottsága viszont mintegy 11 százalékkal csökkent. A nagykoalícióban résztvevő SPD 20,5 százalékot kapott, ami a 2013-as eredményéhez képest húszszázalékos veszteséget jelent. A választók még nem felejtették el a szociáldemokrata Gerhard Schröder volt kormányfő „reformjait,” a megszorításokat, amelyek következményeiből elsősorban Angela Merkel profitált. A kancellár átvette az SPD pozitív kezdeményezéseit (minimálbér bevezetés, korkedvezményes nyugdíj stb.) is, amelyeket beépített saját programjába. Nem használt a szociáldemokratáknak az sem, hogy 2015-ben, a menekültválság idején kritikátlanul támogatták Merkel döntéseit. Az SPD az elmúlt években elvesztette önálló arculatát és történetének a legnagyobb kudarcát szenvedte el a választáson. A francia szocialisták néhány hónapja történt teljes összeomlása és a holland Munkáspárt meggyengülése után ez újabb figyelmeztetés a radikális megújulást elmulasztó európai szociáldemokrata pártoknak.

Az elitellenes és euroszkeptikus Alternatíva Németországért elsőízben került be a szövetségi parlamentbe. A párt a választási harcban idegen- és iszlámgyűlöletet hirdetett. Kihasználta és lázította a lakosság jelentős részének a bevándorlókkal kapcsolatos elégedetlenségét. Szélsőséges politikája súlyos veszélyt jelent nemcsak a német közéletben, de az európai folyamatokban is. A pártot mintegy egymillió volt CDU szavazó támogatta és fél- félmillió voksot szerzett az SPD, valamint a Balpárt korábbi szimpatizánsaitól. A szélsőséges nézetek elutasítását jelzi, hogy Frauke Perry, az Alternatíva „konzervatív reálpolitikát” hirdető volt társelnöke, nem hajlandó a párt parlamenti frakciójához csatlakozni. Egyes vezetők antiszemita nézetei miatt is bírálják az Alternatívát, de az AfD támogatja az izraeli kormánynak a palesztinkérdésben folytatott politikáját.

Visszaszerezve mintegy 1,5 millió CDU-hoz átpártolt szavazót, a neo-liberális és piacbarát FDP négyéves megszakítás után ismét bekerült a Bundestagba. Korábban belső vitákkal terhelt párt, Christian Lindner elnökségével új erőre kapott. Az FDP világnézete és programja alapján nagyon közel áll a CDU-hoz, de a menekültkérdésben nem áll túlságosan távol az Alternatívoktól sem. A liberálisok Helmut Kohl 16 éves kancellársága alatt, majd Merkel idején, 2009-13 között, részesei voltak a kormánykoalíciónak.

A választási eredmények lehetetlenné tették az időnként felvetett, új alternatívát jelentő vörös-vörös-zöld koalíció lehetőségét, amit az SPD, a Balpárt és a Zöldek alkotnának. A szociáldemokratákkal ellentétben azonban a kisebb baloldali pártok eredményesen szerepeltek a választásokon és támogatottságukat növelték. A Die Linke választási programjának fontos része volt, a keleti és nyugati országrész közötti szakadék csökkentése, a szociális kérdések, a minimálbér emelése, a lakbérek befagyasztása valamint a vagyonadó bevezetése. A párt elutasítja a német hadsereg határokon túli bevetését. A Zöldekkel együtt támogatták a bevándorlók családegyesítését is. Az Alternatívok előretörése ellenére, a Balpárt megőrizte befolyását a keleti tartományokban, ahol Berlin több kerületében, valamint más körzetekben az első vagy a második helyen szerepelt. Országos átlagát meghaladó 12,5 százalékos eredménnyel, a Balpárt harmadik lett az ország nyugati részén lévő Saar-vidéken. Felmérések szerint, a szakszervezeti tagok 12 százaléka támogatta a pártot.

A választások tanulsága, hogy a német társadalom megosztott és a korábbi stabil pártrendszer széttöredezett. Angela Merkel negyedik kormányfői ciklusát kezdi, de a következő szakasz a korábbiaknál sokkal nehezebbnek ígérkezik. Martin Schulz, az SPD elnöke kijelentette, hogy ellenzékbe vonulnak, ami lehetővé teszi a párt új identitásának és határozottabb baloldali arculatának a megteremtését. A szociáldemokraták döntése egyúttal a viszonylag kényelmes és nyugodt kormányzás végét jelenti. A további párbeszéd lehetőségét azonban a CDU és az SPD is nyitva hagyta.

A CDU/CSU meggyengülése és az SPD várható távozása miatt, Angela Merkelnek meg kell szereznie a több kérdésben ellentétes nézeteket képviselő FDP és a Zöldek támogatását. A pártok színei alapján (fekete-sárga-zöld) ezt „Jamaica-koalíciónak” nevezik. A kormányzati együttműködésben komoly problémát jelenthet, hogy a liberálisok ellenzik a közös euroövezeti költségvetést és a közös pénzügyminisztert, valamint az eurozóna tényleges gazdasági övezetté történő alakítását, a transzferuniót. Az FDP programjában az adóterhek csökkentése is szerepelt. A Zöldek fő követelése a szénenergiával való teljes szakítás, amit a Die Linkén kívül minden párt ellenez. A párt határozott véleményt képvisel a környezetvédelmet valamint a szabadkereskedelemet érintő kérdésekben is, amit más pártok nem vagy csak részben támogatnak. A migráció ügyében feszültséget okozhat, hogy a CDU-val ellentétben, Horst Seehofer, a CSU elnöke a 2018-as regionális választásra készülve az Alternatívokat időnként jobbról akarja előzni.

Angela Merkel eddig a folytonosság, a kiszámíthatóság és a taktikus kormányzás példaképe volt, ami egy hárompárti, napi egyeztetést igénylő koalíció esetén könnyen veszélybe kerülhet. A menekültkérdést leszámítva, tevékenységét a nagyobb kockázatok és a jelentősebb reformfolyamatok elkerülése jellemezte. Merkel ugyan túlélte a politikai földrengést, de a politikai bizonytalanság korszaka következhet. Elkerülhetetlenné vált a kancellár utódlásának a kérdése is, amit mostanáig jegeltek. Elhangzott egy olyan javaslat is, hogy Merkel mondjon le a CDU elnökségéről és csak a kormányfőséget tartsa meg.

Várható, hogy az uniós integráció korábban beharangozott és Emmanuel Macron francia elnök által erőltetett továbbvitele elhúzódó folyamat lesz, mert a berlini vezetést elsősorban a belpolitikai problémák kötik le. A lehetséges új koalícióban a tisztségek elosztása befolyásolhatja a német külpolitika hangsúlyait is. Az FDP elsősorban a gazdasági csúcsminisztériumot szeretné megszerezni, ezért elképzelhető, hogy a külügyi tárcát a Zöldek kapják meg, akik balfelé nyitottak és az emberi jogokra fokozott figyelmet fordítanak.

A politikusok alkudozása és az új kormány megalakulása várhatóan több hónapot vesz igénybe. A kompromisszumot az fogja kikényszeríteni, hogy hatalomhoz ragaszkodó pártok egyelőre nem érdekeltek egy előre hozott választásban és a befolyást jelentő funkciókat minél előbb szeretnék elfoglalni.

Szerző: Kovács Gábor / magyardiplo.hu