Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Donald Trump szereti a nagyvárosoktól messzire lakó, szegény, gyakran a mezőgazdaságból élő Államok vidéki „elfelejtett amerikaiak” – akik közül sokan szavaztak rá – védelmezőjeként feltüntetni magát. Hát épp innét indult el egy társadalmi mozgalom, amely megkérdőjelezi a közszolgáltatások felszámolásának republikánus politikáját. Ebben az ütközetben a tanárok kulcsszerepet játszanak.
Az Ukrán Biztonsági Szolgála (SZBU) nyilvánosságra hozta csütörtökön a múlt vasárnap a Kercsi-szorosnál történt incidensben részt vevő orosz Szu-30-as vadászgép és a Ka-52-es típusú orosz helikopter pilótáinak az irányítóközpontokkal folytatott beszélgetéseinek hangfelvételeit, amelyek Kijev szerint nem hagynak kétséget afelől, hogy az orosz katonai vezetés parancsot adott a gépek legénységének az ukrán hadihajók elleni fegyverhasználatra.
Továbbra is a közép-európai térség lesz az európai növekedés motorja, és ez önbizalmat ad az európai jövőről folyó vitában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, a visegrádi négyek külügyminisztereinek találkozója után.
Korábban nyílt levelet írt Thomas O. Melia, volt helyettes államtitkár, a PEN America washingtoni igazgatója, s a Transzatlanti Demokrácia Munkacsoport Irányító Bizottságának tagja, amiben úgy fogalmaz, a tudományos szabadság elleni rajtaütés csak az egyik eleme, a veszélyes magyarországi fejlemények sorozatának. - írja az atv.hu.
Hat hónap múlva minden európai uniós polgár arról fog dönteni, hogy értékközösségé válik-e, megosztják e sorsukat egymással, együtt dolgoznak-e, vagy folytatják nacionalista gyökerű harcukat egymás ellen, azt hangoztatva, hogy a határok túloldalán élőkben nem szabad megbízni - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke Brüsszelben magyar újságíróknak kedden.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter egy keddi berlini rendezvényen kilátásba helyezte lemondását arra az esetre, ha hazája nem csatlakozik az ENSZ globális migrációs megállapodásához.
Ellehetetlenítésre hivatkozva felhagy törökországi tevékenységével Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa és a lehető leghamarabb "jogi jelenlétének felszámolását" kérelmezi a bíróságon - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség hétfőn a szervezet közleményét idézve.
Rendeletet írt alá hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) aznapi határozatáról, amely a hadiállapot azonnali bevezetését javasolja 2019. január 25-ig. A rendeletet még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.
A német szövetségi kormány önmérsékletet és párbeszédet sürget a Kercsi-szorosban történt incidens mindkét érintett országától, Ukrajnától és Oroszországtól egyaránt, ugyanakkor megerősíti, hogy kiáll Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
Magyarország miniszterelnöke Brüsszelben a közszolgálati M1-nek beszélt arról, hogy milyen szomorú nap a mai az Európai Unió életében, miután hivatalossá vált, hogy az Egyesült Királyság elhagyja a nemzetközi közösséget. - írja a 444.hu.
A brit hadsereg vezérkari főnöke, Mark Carleton-Smith szerint Oroszország "vitathatatlanul" sokkal nagyobb fenyegetést jelent Nagy-Britannia és szövetségesei biztonságára, mint a szélsőséges iszlám terrorszervezetek, köztük az al-Kaida és az Iszlám Állam.
Az Európai Unió és az azt elhagyó Nagy-Britannia a szükséges dokumentumok aláírását követően is barátok és szoros partnerek maradnak - mondta Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló Brüsszelben vasárnap a soron kívüli uniós csúcsra érkezve, amelyet a brit uniós tagság megszűnése dokumentumainak aláírására hívtak össze.