h i r d e t é s

Láncra vert, megkínzott gyerekeket találtak egy nigériai korániskolában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Láncra vert, megkínzott gyerekeket találtak egy nigériai korániskolában

2019. szeptember 27. - 14:01

Háromszáz, láncra vert gyerekre bukkantak rendőrök egy iszlám iskolában Nigéria főleg muzulmánok lakta északi részén - írja a helyi rendőrségre hivatkozva az MTI.

Forrás: dailymail.co.uk

A Kaduna városában csütörtök este végrehajtott rendőrségi rajtaütésében őrizetbe vették a névleg korániskolaként és javítóintézetként működő intézmény tulajdonosát és hat tanítóját.

A több mint háromszáz, minden jel szerint súlyosan bántalmazott fiúgyermek közül a legfiatalabbak csupán ötévesek, a legidősebbek 20 év alattiak. Az embertelen és megalázó körülmények között tartott áldozatok közül néhányan azt mondták, hogy tanítóik megerőszakolták őket. Egy fiatal fiú elmondása szerint tanúja volt annak, hogy többen meghaltak a kínzások során.

A közelben lakók ismételt feljelentései alapján akcióba lépő rendőrök egy kínzókamrát is találtak az épületegyüttesben. A Reuters szerint a gyerekeket ostorral ütötték és éheztették is tanítóik.

A gyerekek többségét Nigéria északi államaiból adták be szüleik az iskolába, de volt közöttük két Burkina Fasó-i gyermek is. Most egy stadionban alakítottak ki számukra ideiglenes tábort, amíg megtalálják a szüleiket. A gyerekek orvosi és pszichológiai segítséget kapnak.

A Daily Mail szerint azok a szülők, akik a városban élnek, megdöbbentek, amikor a rendőrök értesítették őket, mint mondták, fogalmuk sem volt róla, hogy mi folyt az iskolában. Háromhavonta egyszer látogathatták őket egy külön erre a célra szolgáló helyiségben, az épület többi részébe nem mehettek be.

Az iskola tulajdonosa tagadta a kínzással és a szexuális zaklatással kapcsolatos vádakat, és szerinte csak azok voltak láncra verve, akik meg akartak szökni. (index.hu)