A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a Magyar Nemzetnek azt mondja, a jogászokat és a jogvégzetteket azért különbözteti meg, mert egy jogi diploma még nem jelenti azt, hogy valaki jogászként valamiféle értéket is képvisel, szakmai alapon is.

Példaként hozza, hogy 2010-ben csak egy jogvégzett gondolhatta a visszamenőleges adóztatásról, hogy rendben van. Arról lehet vitázni, hogy ez a tiltás ostobaság, de aki egy

politikai parancsra vagy megrendelésre a gyakorlatban felrúgja ezt a jogi alapvetést, annál komolyan megkérdőjeleződik az alapértékek és -ismeretek feltétel nélküli tisztelete.

Lattmann Tamás szerint van szakmai alapon nyugvó morális felelősség. Ő nem bántja azt, akinek az a munkája, hogy a strasbourgi bíróság előtt

a kormány vállalhatatlan hülyeségeit

képviseli, amíg ezt szakmailag korrekt módon – ami egyre nehezebb – teszi, hiszen egy jogásznak olykor olyat is képviselnie kell, amivel nem ért egyet. Szerinte azzal a jogvégzettel van a nagyobb gond, akik a jogszabály-előkészítésben vesz részt, és tudja, selejtet gyárt.

A selejt bosszúja

Az igazi probléma az, hogy ha a jogszabályok gyengék, rosszak, az Alkotmánybíróság megsemmisíti őket, vagy ne adj isten az államnak kártérítést kell majd fizetnie miattuk.

Ez már a jogi műhiba kategóriájába tartozik.

Tudjuk, nem fog stimmelni, ennek ellenére csináljuk.

Nemzetközi jogászként ilyennek tartja a lex CEU-t és a civiltörvényt módosító jogszabályt, hiszen egy jogásznak tudnia kell, hogy a Velencei Bizottság korábban nagyon egyértelműen állást foglalt az oroszok ugyanilyen törvényéről.

Erre figyelmeztetni kell a politikát, mert a végső felelősség a politikusoké, akik sokszor jogvégzettek, úgy is tesznek, mint hozzáértők, miközben “hülyeségeket beszélnek” – teszi hozzá.

Dübörög az inkompetencia

Lattmann Tamás azt még érti, ha egy politikus nem a nemzetközi joggal tölti az idejét, azt már kevésbé, amikor nem figyel azokra a szakemberekre, akiknek az a dolguk a minisztériumban, hogy a döntések szakmai korrektségét felügyeljék.

A szakember szerint a politika gyakran fittyet hány a szakmára, amely fel is hígult.

 30–35 éves, teljesen rutintalan és szakmailag megkérdőjelezhető főosztályvezetőkkel és más vezetőkkel van tele a rendszer.

Az egyetemi oktatónak nem a fiatalítással, hanem az inkompetenciával van gondja. Az a 35 éves, aki eljut a döntés-előkészítésben a csúcspozícióig az semmit sem kockáztat, hiszen háttere sincs.

Fidelitasos vagyok, jövök-megyek, beülök mindenhova – gondolhatják. Mivel nem kockáztatnak semmit, nincs meg bennük az egészséges félelemérzet.

Szerinte ezért került a szétesés határára a döntés-előkészítés a kormányzati munkában.

Olyan felelőtlen emberek kezdenek túlsúlyba kerülni, akiknek eddig sem volt felelősségük, és ezután sem lesz.

Azokban, akik mostanában a politikától kapnak mindent, félsz van: mit fog mondani Orbán Viktor arról, amit csinálok?

Fél oldal és félelem

Szerinte vannak kérdések, amiket nem lehet húsz oldalnál rövidebben elintézni, de szakmai körökben hallja, hogy egy törvényjavaslat vezetői összefoglalója nem lehet több fél oldalnál, mert többet az államtitkár, a miniszter nem hajlandó elolvasni.

Az így megszülető rossz döntést a döntéshozónak persze később ki kell majd javítania, ami teljesen feleslegesen emészt fel sok időt, és pénzt olyan ügyekben, amelyekről a kormány csak kitalálja, hogy nagyon súlyos ügy, valójában csak álprobléma.

Lattmann Tamás ilyennek tartja a nemzeti konzultációt, amelynél megmondták, hogy a rezsicsökkentést el akarja venni Brüsszel.

Az interjúban miniszterelnök-jelölti terveiről azt mondja,  megvannak a támogatói, de úgy tűnik, ellenzéki oldalon egyre jobban becsontosodnak a viszonyok a pártok között, és a Momentum megjelenése is átírt, időszerűtlenné tett korábi megállapodásokat.

Ő nem akarja megmondani a pártoknak, mit és hogyan csináljanak, de nyitott az értelmes párbeszédre, van koncepciója, ami szerinte működhet, és ami sokféle konstellációba beilleszthető, de ha nem kell, nem erőlteti.

24.hu