h i r d e t é s

Leépíti fényképezőgépeit a Samsung

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Leépíti fényképezőgépeit a Samsung

2015. november 20. - 13:39
0 komment

Először szeptemberben röppentek fel olyan pletykák, melyek szerint a Samsung azt fontolgatja, hogy hamarosan leállítja a digitális fényképezőgépek gyártását, aztán pedig november elején egy koreai lap számolt be ugyanerről. A Samsung hivatalos formában eddig nem nyilatkozott a témával kapcsolatban, most azonban végre megtört a csend.

Fotó: 24.hu

A Samsung német részlege ugyanis arról számolt be, hogy mivel mostanság egyre kisebb érdeklődés mutatkozik a piacon a digitális fényképezőgépek iránt, a vállalat fokozatosan leépíti az ezen termékkategóriával kapcsolatos eladási és marketing tevékenységeit. A fényképezőgép piacról egyelőre csak Németországban távozik a vállalat, mindenesetre jól értesült források szerint hasonló lépésre készülnek a cég egyéb országokban található központjai is. Lapértesülések szerint a Samsung jelenleg még fényképezőgépekkel foglalkozó munkatársai a jövőben a vállalat orvosi, optikai és okostelefonos részlegeinél kaphatnak majd munkát - írja a 24.hu.

A Samsung fényképezőgépek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó részlege az első NX sorozatú termék piacra dobása óta állítólag minden egyes esztendőben veszteséget termelt, és vélhetően ez állhat a fotómasina-gyártás közeljövőbeli leállításának hátterében. Emlékezetes, hogy a cég 2010 elején jelentette be az első ilyen termékét, a 14 megapixeles felbontású APS-C szenzorral szerelt NX10-et, és akkor azt ígérték a vállalat vezetői, hogy a cég 2012-re a MILC-piac éllovasa lesz, és 2015-re a Samsung adja majd el a legtöbb fényképezőgépet.

 

24.hu

h i r d e t é s

h i r d e t é s

h i r d e t é s

;