Magyar pénzből épülhet Ukrajnában autópálya?
40 kilométernyi sztrádát finanszírozna Magyarország Kárpátalján.
Az Exim Bank a tárgyalásokra hivatkozva nem akart egyelőre nyilatkozni, de az ukrán fél már kész tényként kezeli, hogy egy közös program keretében a magyar állam 2,5-3,6 százalékos kamattal adna kölcsönt Ukrajnának egy Beregszász és Munkács között épülő új autópályára – írja a Figyelő.
A lapnál feltételezik, hogy cserébe magyar cégek részvételét is kérné az Exim a projektben, ami a nagyon kedvező kamatfeltételek erősen elképzelhető lehet. Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva valószínűsíthető az is, hogy melyik magyar cég lehetne a jelölt, hiszen a Közgép mellett csak az osztrák Strabag és a Swietelsky rúg labdába a hazai nagy építkezéseken.
Kárpátaljai sajtóhírek szerint a beruházás 600 millió eurós, azaz nagyjából 180 milliárd forint lehet, amely igen magasnak tűnik, hiszen a környéken hegyek sincsenek és a szakasz mindössze 40 kilométer hosszú.
vs.hu
{flike}
{jcomments on}