h i r d e t é s

Már 1 millió 300 ezer aláírás a betelepítési kvóta ellen

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Már 1 millió 300 ezer aláírás a betelepítési kvóta ellen

2015. december 06. - 12:10
0 komment

Már 1 millió 300 ezer ember írta alá a kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtési ívet, jelentette be Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Szerinte az emberek értik a migránsok szétosztásának jogtalanságát, működik a kötelező betelepítési kvóta elleni összefogás.

Fotó: Mészáros Annarózsa

A kormánypárti politikus azt mondta az MTI beszámolója szerint, hogy már a nemzeti konzultáció során kiderült: a magyar emberek tudják, hogy Európa szervezett megszállása zajlik és az unió bevándorláspolitikája egyértelműen felelős ezért. Az íveket visszaküldő 1,1 millió ember 90 százaléka az ország megvédése mellett foglalt állást akkor. A veszély Németh szerint nem múlt el, az EU és főleg baloldali politikusai ragaszkodnak a migránsok elosztásához és arra biztatják a bevándorlókat, hogy jöjjenek nyugodtan. A magyarok önvédelmi reflexe ugyanakkor működik szerinte, azt kérte, minél többen írják alá az íveket, hogy még erősebb koalíció jöjjön létre az emberek és a kormány között.

Trócsányi László igazságügyi miniszter 10 érvre hivatkozva a héten benyújtotta a kvóta elleni keresetét az Európai Bíróságra és az Alkotmánybíróság is vizsgálódik. Több mindent kifogásol Magyarország, többek között a menedékkérők EU-tagállamok közötti áthelyezését is. Azt is mondják, hogy milliárdos egészségügyi teher lenne a kvótarendszer elfogadása. Szerdán a szlovákok is kritikus hangú kerestet küldtek a bíróságra ugyanebben az ügyben

Németh Szilárd a párizsi merényletekre utalva arról beszélt a terroristák kihasználják az óriási bevándorlási hullámot, így a kvótákkal a veszélyt is szétterítenék a tagállamokban. Szombati sajtótájékoztatóján Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a párizsi terrormerényletek legalább egyik kitervelője Magyarországon keresztül, az illegális bevándorlók között elvegyülve jutott be az Európai Unióba.


Fotó: Mészáros Annarózsa

Németh Szilárd a mai tájékoztatóján bírálta azt is, hogy Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke 15 ezer migráns azonnali letelepítését követeli, a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc pedig felújított önkormányzati bérlakást adna nekik.

A kormánypárti politikust kérdezték Colleen Bell amerikai nagykövet szavairól is, miszerint Magyarországnak joga van megvédeni a határait, ugyanakkor a menekülteket méltóságuknak megfelelően, humánusan kell kezelni. Erre azt mondta, a menekültek - azaz nem az illegális bevándorlók - Magyarországon oltalomban részesülnek, ha megkapják a menekültstátuszt.


Fotó: Mészáros Annarózsa

Megkérdezték arról is, hogy Belgium idén eddig 30 migráns visszatoloncolásáról döntött Magyarországra. Erre Németh Szilárd úgy reagált: ez egy hosszadalmas eljárás, az érintetteket először meg kell keresnie a hatóságoknak, s számukra ott van még a fellebbezés lehetősége is. Emellett ha szírekről van szó, akkor Magyarország álláspontja egyértelmű: ők nem itt léptek be elsőként az unió területére.

 

faktor.hu