h i r d e t é s

Matolcsy Györgyék megint bőkezűen bántak a milliókkal

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Matolcsy Györgyék megint bőkezűen bántak a milliókkal

2017. augusztus 19. - 09:51

Bőkezű volt a jegybank néhány egyetemmel és az egyházakkal is. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

Miután az év első három hónapjában egymilliárd forintot osztott szét a jegybank, a második három hónapban már egész szerényen mindössze 217,3 milliót osztottak ki ötmillió forint feletti támogatások jogcímén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzétett listából.

A tucatnyi kedvezményezett közül a Budapesti Gazdasági Egyetemnek jutott a legtöbb, 60 millió forint támogatás

írja a Magyar Nemzet. Feleennyit kapott a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT), amelynek elnöke Pleschinger Gyula, az MNB monetáris tanácsának tagja, aki havi hárommillió forint fizetést kap a jegybanktól.

Az MKT elég színes társaság, hiszen örökös elnöke Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke (1997 és 2009 között az Állami Számvevőszék elnöke), hat alelnöke között pedig ott találjuk Balázs Péter volt külügyminisztert, a CEU egyetemi tanárát, valamint Patai Mihályt, a bankszövetség elnökét, akinek – sajtóértesülések szerint – várbeli luxuslakását használhatta Matolcsy György, az MNB elnöke, bár ezt Patai később tagadta.

Bőkezű volt a jegybank az egyházakkal is: a Pannonhalmi Főapátság alapítványa 30 millió forintot kapott, a Károli Gáspár Református Egyetem pedig 28,1 millió forintot. Biztos nagyon kellett a támogatás a Károlinak, hiszen például tavaly állapodtak meg a Miniszterelnökséggel arról, hogy ingyen megkapják a józsefvárosi Károlyi–Csekonics-palotaegyüttest, amit az állam a birtokba adás előtt 12,4 milliárd forintból felújít.

Ezek a támogatási összegek azonban eltörpülnek az első negyedéves pénzosztáshoz képest, amikor például a Pénziránytű Alapítvány kapott 425 millió forintot. A nonprofit szervezetet az MNB alapította.

Ugyancsak a jegybankhoz kapcsolódik, hogy az intézménynek júniusban mintegy 1400 alkalmazottja volt. Korábban, 2013 októberéig hatszáz alkalmazottal működtek, majd beolvadt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, ekkor 1100 munkavállalóra ugrott fel a létszám, de azóta is folyamatosan bővül.

Ennyi embernek viszont rengeteg bért kell fizetni: júniusban összesen 1,3 milliárd forintot, ebből 186 millió forint az 58 vezetőnek jutott, ez hárommillió forintos átlagos bért jelent (Matolcsy György ötmillió forintot keres havonta).

gepnarancs.hu