Megáll a józan ész?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Megáll a józan ész?

2017. augusztus 09. - 17:01

 

Egy török napilap, a kormányközeli Yeni Söz megpendítette a húrt: ha netán Európa és Erdogan állama közt háborúra kerülne sor, a törökök pillanatok alatt elfoglalnának több európai országot. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: gepnarancs.hu

A németeket a török hadsereg a lap szerint 3 nap alatt le tudná rohanni, a francia invázióhoz „egy óra is elég lenne”. Hmmm…

Orbán Viktor illiberális kebelbarátja, Recep Tayyip Erdogan török elnök kormányközeli sajtójának híradása szerint nem először „terrorszervezetek” támogatásával vádolta meg Németországot.

A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja egyik gyűlésén, Rizében azon bukott ki Erdogan: Németország nem reagál az általa terroristának minősítettek kiadatását „megindokló” 4500 dossziéra, és nem akarja haladéktalanul kiszolgáltatni az „ellenségeit”, akiknek úgymond „menedéket nyújt”.

Köztük említik a török állam ellen bő 3 évtizede fegyveres függetlenségi harcot vívó Kurdisztáni Munkáspárt embereit és a törökországi fordulat során „puccskísérlettel” vádolt (ám ezt következesen tagadó) Fetullah Gülen muszlim hitszónok híveit, akik között ellenzéki politikusok, katonatisztek, újságírók is akadnak szép számmal.

Azon, hogy egy köztudottan illiberális, populista politikus zokon veszi, ha az európai országok ragaszkodnak a saját demokratikus európai elveikhez és bevált gyakorlatukhoz, nincs semmi meglepő. Elvégre a kettő – az erdogani és a merkeli demokráciafelfogás – eléggé nehezen egyeztethető össze. Már ha egyáltalán.

Ám amit a Yeni Söz nevű kormánybarát sajtóorgánum a címlapjára tett – az Európa vezető hatalmai elleni török villámháborús víziót – avval akad némi bibi.

  • Elsőül is az: Törökország már 1952 óta a NATO tagja. Ez pedig azért problémás, mert az Észak-atlanti szerződés szerint a tagállamok kötelesek minden politikai és katonai eszközüket bevetni, ha bármelyik tagország szabadságát és biztonságát külső fenyegetés, pláne támadás érné.
  • Másodsorban: nem mellékes kérdés, hogy egy népcsoport belső függetlenségi harca vagy az ott éppen aktuális és éppenséggel illiberális hatalom megpuccsolása jobban fenyegeti-e az adott ország egészének a szabadságát, biztonságát, mint amennyire maga a demokráciát kisajátító, egyszínűsítő hatalom.

És persze: minősíthető-e bármelyik belső ellenfél (a kurdok és az ellenzék) fellépése „külső támadásnak”? Vélem: Európa nagyhatalmai mindkét esetben követnék a be nem avatkozás bevált hagyományát.

(Ezt jól jelzi, hogy Angela Merkel kormánya egyáltalán nem reagál a kiadatást követelő Erdogan dossziéira, inkább úgy tesz, mintha nem is lennének. Már-már barátinak nevezhető gesztus ennyire abszurd helyzetben – a humánum jegyében – semmit sem tenni).

  • Harmadrészt: ne firtassuk azt – mert nehéz lenne megállni nyerítő kacaj nélkül –, hogy mekkora mondjuk a franciák elleni egynapos török villámháborús győzelem esélye. Már csak azért se tegyük, mert Franciaország atomhatalom, Törökország pedig egyelőre még nagyon nem az (bár Észak-Korea talán idővel hozzásegíthetné).

Mindenesetre a török lap által említett 20. századi inváziós háborúkép ma már aligha képzelhető el.

Az ezredforduló óta nem is volt rá példa; azóta csak arcvonal nélküli terrorista támadások és hasonló villámgyors, kis egységek által végrehajtott ellenlépések no meg tűhegynyi pontosságú légitámadások a jellemzők.

  • Negyedrészt: izgalmasabb az elvi kérdés, hogy vajon minek is nevezhetnénk a Németország és/vagy Franciaország lerohanásával riogató török fikciót. Mit tenne a NATO többi tagállama, ha az egyik tagország álnok módon elárulná a 29 tagállam közös védelemre vonatkozó szerződését, és galádul rárontana egy vagy több szövetségesére?

Mi történne, ha baráti török tűzben esnének el francia és német katonák? Vajon közbelépne, beavatkozna, segédkezet nyújtana a támadónak vagy a megtámadottnak az USA, Nagy-Britannia, Kanada, Olaszország, hogy csak a nagyobbakat említsük?

Elvégre a maga sajátos módján ez is egyfajta belső – a szövetségen belüli – beavatkozás lenne, olyasmi, mint mondjuk a Prágai Tavasz után a Varsói Szerződés tagállamainak bevonulása volt Csehszlovákiába.

(E kérdés mellékvizén: Oroszország és/vagy Kína vajon karba tett kézzel és némi kárörömmel nézné-e a NATO-n belüli viszályt vagy – tán atomháború kirobbanását is kockáztatva – közbelépne, s ha igen, melyik oldalon?)

És ötödrészt a legizgalmasabb a számunkra, mert érint minket a kérdés: hogyan döntene Orbanisztánban a Nemzeti Ügyek Kormánya arról, hogy beavatkozzon-e, és ha igen, melyik szövetségesi oldalon… Mert ugye ha semmit nem tesz, akkor az összes többi, mind a 28 tagállam számára áruló.

Ha pedig mégis eldönti, melyik oldalon is áll, akkor a másik oldal számára áruló.

Vajon Orbán jó barátja, az illiberális „agresszor” szövetségese vagy inkább a demokratikus – és sok szempontból liberális, ezért sűrűn kárhoztatott – megtámadott szövetségesei mellett állna ki?

Ti mit gondoltok?

És érdekel ez rajtam kívül még valakit?

gepnarancs.hu

 

 



h i r d e t é s


;