h i r d e t é s

Mengyi Roland és Simonka György – Két dudás egy csárdában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Mengyi Roland és Simonka György – Két dudás egy csárdában

2017. május 05. - 07:25

Mindig van egy nagyobb hal. Ezt Simonka György és Mengyi Roland is kénytelen megtanulni, nemcsak az erősen megosztott ellenzék. A jelek szerint Békés megye cézárai közt is megvan a megfelelő hierarchia. Újabb, a (szenny)vizit sorozattól csak részben eltérő esetet tárt elénk a 168 óra.

Történt ugyanis 2015-ben, hogy a térséget – más régiókhoz hasonlóan – sújtó probléma megoldására új típusú közfoglalkoztatási rendszert akart a vezetőség kidolgozni. Mindezt elsősorban a kistermelők megsegítésére. Felhalmozták a program elindításához szükséges eszközöket, ami háztáji gazdálkodás elvén működő termesztést biztosította. Régi tradíciók ötvözve modern megoldásokkal. Legalábbis szlogennek kiváló lett volna.

Ehelyett a „Kitörési pont a háztáji gazdaságok irányába” nevet kapta a projekt. Hogy ez mennyiben segítő jellegű, nem tudjuk, de a Belügyminisztérium egymilliárd forinttal támogatta meg.

A célkitűzése a programnak egyértelmű volt, hogy önfenntartóvá tudjanak válni a résztvevők. Mindezt három év alatt. Nem teljesíthetetlen követelmény. Kivéve persze a feltűnően gyakran jelentkező „szabályt erősítő kivételek” országában.

Egy ilyen program esetén természetesen a legkörültekintőbben kell eljárni, nem is csoda, hogy az érintett önkormányzatok ellenzéki köre vitába szállt a megvalósítást illető kérdésekben. Az ok a rendszer átláthatatlansága volt.

Ezeket a vitákat rendszerint olyan kinyilatkoztatással is felérő érvekkel vágták el a fideszesek, mint amilyet az orosházi alpolgármester, Fejes Róbertné is bedobott: „A cél, hogy az emberek visszatérjenek az önfenntartásba.”

Hogy ez azt jelenti-e, hogy a kormány a sorsukra akarja-e hagyni az elesetteket, akkor senki nem kérdezte meg, pedig utólag a fejlemények tükrében megokoltnak tűnik.

Bárhogy is a program elindult, nem is akárhogy egy, a Simonka György érdekeltségébe tartozó cég is beszállt a projektbe, mint terményértékesítő. Rögtön feltűnt ez Füvesi Sándornak (MSZP) is és nehezményezte, hogy nem helyi céget bíznak meg ezzel a feladattal.

Erre ködösítés volt a válasz és ennyiben is maradt a dolog. Ahogy az várható volt a program megbukott. Ezzel ugyan még a nyilvánvalón kívül nem is lenne gond, csak hogy az erre szánt támogatás teljes egészében eltűnt.

És a BM is kifarolt az időközben komoly problémák forrását képező program mögül. a helyi cégek ugyanis többet is adtak volna a terményért, mint az erre Simonka által beerőszakolt cég. Ergo versenykorlátozó tevékenységgel (kartellezés) a helyi önkormányzat maga károsította meg a termelőket, akiknek profitot ígért önellátó munkájukért.

Mengyi Roland itt csúszik be a képbe, Nagyon valószínű, hogy az egész ügylet azért derülhetett csak ki, mert közkeletű kifejezéssel élve nem adták le a drótot Simonkának, hogy ne kérjen a Mengyihez köthető szociális szövetkezetekre támogatási igényt.

Ebből lett a nagy gond, hiszen a Voldemortnak neveztető képviselő az egyes pályázatok kiírásáért (5 millió Ft) és az elnyert pályázat nagy részét (90%) is lenyelte. Ügyében a napokban emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.

Egy dolog biztos, a jelek szerint a támogatások lehívása már rutinszerűen megy a fideszes képviselőknek, már csak azt kéne megtanulniuk, hogyan használják azt fel, és ha már csalnak, hogyan kell azt legalább teljesített feltételekkel leplezni. Bár nem akarunk ebben ötleteket adni.