Mi lesz velünk az energiaháborúban?

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam

Mi lesz velünk az energiaháborúban?

2017. augusztus 11. - 19:11

 

Mi az oka a kitörőben lévő európai–amerikai energiaháborúnak? Ki és mit nyerhet a helyzeten? Mi lesz Magyarországgal, a rezsicsökkentéssel és Pakssal, ha eldurvul a helyzet? - írja az mno.hu.

Deák András György Fotó: Béres Attila Forrás: mno.hu

Interjú Deák András György Oroszország- és energetikai szakértővel, az MTA Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársával.

– Donald Trump amerikai elnök aláírta az Oroszország elleni szigorúbb szankciókról szóló törvénycsomagot, amely egy sor európai energetikai vállalatot is érinthet. Washingtonban azt mondják, „egy demokratikusabb Oroszország” a cél, Angela Merkel német kancellár szerint amerikai energiapiaci térfoglalásról szól az egész.

Melyik megállapítás áll közelebb a valósághoz?

– Az amerikai politikának már Ronald Reagan idején is kifejlett elképzelése volt arról, hogy Európának milyen kapcsolatokat kellene ápolnia a Szovjetunióval/Oroszországgal, és ez azóta sem változott energetikai téren, és akkor még nem volt palagáz-forradalom.

Ebben két tényező hozott változást: Amerika gázexportőrré vált és itt is megpróbálja eladni a gázát, a másik pedig, hogy Oroszország a napi amerikai belpolitika részévé vált, és ebben a Kongresszus próbál egy nagyon egyértelmű helyzetet elfoglalni. Mindkét tényező olyan, ami miatt viszont nem lehet elvárni Európától, hogy megértően vagy megértőbben álljon hozzá az amerikai lépésekhez.

Innentől minden arra mutat, hogy a transzatlanti kapcsolatok konfliktusosabbá válnak a jövőben.

– Az EU most válaszlépéseket fontolgat. Mit tudnak tenni?

– A transzatlanti kapcsolatok gazdasági lába nagyon széles körű. Igazából az európai vezetőknek azt kell eldönteniük, hol, mennyire érzékeny helyen nyúlnak ebbe bele, ha tényleg ezt akarják. Energetikában valószínűleg nekik nehezebb lesz Amerika bajszát megcibálniuk, de vannak más lehetőségek is.

Persze kérdés, hogy az európai döntéshozatali fórumokon ez átmenne-e. A lengyelek, a balti-államok kényes helyzetbe kerülnének, ha az Európai Tanácsban esetleg szavazniuk kellene Amerikával szembeni szankciókról. Az EU vezetőinek nyilván ezt is figyelembe kell venniük, amikor egy esetleges válaszlépéscsomagot összeállítanak.

– Oroszország mit tud tenni?

– Valójában keveset. Ráadásul ami a számukra igazán nagy veszteség, hogy Amerikában Donald Trump adminisztrációja olyan helyzetbe került: ha bármely tagjával akár csak informálisan is megpróbálják felvenni a kapcsolatot, az illető a politikai karrierje végét kockáztatja.

Így pedig nehéz bármit is elérni, kommunikálni.

Ez már kimutathatóan kárt okoz Moszkvának, hiszen nincs kivel beszélniük Washingtonban. Pedig korábban nagyon aktívan mozogtak a színfalak mögött Washingtonban, mostantól viszont nem fognak tudni lobbizni az érdekeikért. Ez láthatóan rendkívül frusztrálja az orosz vezetést.

Persze van egy rés, amit a jelenlegi helyzetben ki tudnak használni.

– Melyik az?

– Ha a szankciós politikában konfliktus támad Európa és Amerika között, akkor ennek a politikának a hatékonysága csökkenhet, ezt megpróbálhatják kihasználni Moszkvában. Ha az „amerikai imperializmus áldozataként” tudnak néhány támogatót szerezni maguknak, azzal bomlaszthatják a nyugati egységet.

– A német, európai aggodalmak egyik fő oka, hogy az Oroszországból a Balti- és az Északi-tengeren át Németországba gázt szállító Északi Áramlat II. vezeték megépítése is veszélybe kerülhet.

Erre azonban a jelenlegi helyzetben nem is lenne szükség, a már működő Északi Áramlat I. sem dolgozik teljes kapacitással. Miért ragaszkodnak hozzá mégis?

– Az új vezeték kettős célt szolgál: az egyik a „klasszikus”, azaz Ukrajna kikerülése a gázszállításokban. Ez változatlanul szempont.

Ha nem is 2019-re, ami az eredeti céldátum volt, hanem inkább a 2020-as évek elejére, de ez be fog következni. Ami a problémásabb szempont, hogy az Északi Áramlat II. az orosz gáz térnyerését szolgálja.

A holland gázmezők ugyanis a 2020-as évek közepére kimerülnek. A holland kormány szerint 2024-re az ország gázimportőrré válik. A holland egy viszonylag nagy piac, a magyar ötszöröse hozzávetőleg. Vagyis ennyi gáz eltűnik majd a piacról, az oroszok pedig értelemszerűen szeretnének oda benyomulni.

Az európai gázpiac érdemben nem nő a következő időszakban, de átrendeződések lehetnek, mert belső tartalékok merülnek majd ki.

Európa ezen része nagyon kompetitív piac egyébként: van amerikai gáz, orosz gáz, norvég gáz. Vagyis nem arról van szó, hogy az oroszok döntő piaci fölényt akarnak szerezni, mert ilyenbe már nem tud kerülni senki sem, de ha tovább szeretnék erősíteni a helyzetüket, ahhoz kell az Északi Áramlat II.

– Ukrajna mindenképpen csak vesztesen jöhet ki a közeljövő változásaiból?

– Az ukránok most évi kétmilliárd dollár tranzitdíjat szednek a területükön futó gázszállításért, ez a bevétel nekik a jövőben elvész majd, ami komoly érvágást jelent, mert ez nagyságrendileg az ukrán GDP két százaléka. Több, mint a teljes honvédelmi büdzséjük. De ennek a játszmának a kimenetele nem valószínű, hogy más lehetne.

– A különböző formában és más-más országokat érintve, de a rendszeresen felmerülő délkelet-európai gázvezeték-építési tervekkel most mi a helyzet? Minek van a legnagyobb realitása?

– Ahhoz, hogy az oroszok Ukrajnát kizárják a tranzitból, valamilyen déli gázvezeték-kapacitás szükséges. Ehhez egyébként nem is kellene már túl sok minden: a Déli Áramlat építését az oroszok úgy állították le, hogy a csövek ott voltak a bolgár tengerparton, a mai napig ott vannak.

Ennek a megépítése már nem lenne annyira bonyolult.

A kérdés inkább az, hogy azon kívül, hogy átvezetik a vezetéket a tenger alatt, akarnak-e szárazföldi szakaszt építeni az oroszok. Erre azért nem látok olyan erős szándékot. Legutóbb felmerült, hogy a magyar–szerb vezetékeket lehetne kétirányúvá tenni valamilyen minimális, évi 8 milliárd köbméteres kapacitással.

Ez nekünk inkább rossz lenne, hiszen nem válnánk tőle tranzitországgá, ellenben buknánk azt a díjat, amit a Szerbiába irányuló szállításokkal ma kapunk. A 8 milliárd nagyságrendileg annyi, mint a magyar fogyasztás, vagyis ezzel mi nem tudnánk jelentős mennyiségű gázt továbbítani mondjuk Ausztria felé. Ezt ellensúlyozná némileg egy új, déli irányú betáplálási pont, ami növelné az ellátásbiztonságot.

– Horvátországban, KrK szigetén megvalósulni látszik a cseppfolyós gáz fogadására alkalmas terminál, aminek a felépítése régóta húzódik. Ez mikor kezdhet el működni?

– Itt valóban történtek jelentős előrelépések, a költségek egyharmadát az EU már letette az asztalra. Innentől kezdve már érdemi tárgyalások folynak arról, hogy ki mennyi gázt vegyen erről a terminálról. De a végső döntést azért a horvát kormánynak kell meghoznia.

De ez egy viszonylag pici terminál lesz, az európai gázpiac szempontjából az a fő kérdés, hogy a fejlesztésébe valaki be száll-e majd.

– Viszont Horvátország és Magyarország között sincs még kétirányú vezetékkapcsolat. Ez mikor jöhet létre?

– Ha KrK szigetén lesz LNG-terminál és a horvátok azt használni is akarják, akkor azt legfőképp Magyarországon keresztül tudják megtenni, így rajtuk múlik, hogy mikor lesz meg a horvát–magyar interkonnektivitás. Annak nincs értelme, hogy van terminál, de nem tudnak onnan szállítani.

– Ha ez megtörténik, akkor elmondhatjuk, hogy Magyarország sikeresen diverzifikálta az energiapiacát? Vagy ehhez még szükség lenne más kapcsolatokra is?

– Egy horvát LNG-terminál és a kapcsolat hozzá abból a szempontból forradalmi lenne, hogy már nem arról szólna az európai energiapiac magyar szemszögből, hogy ugyan különböző forrásokból, de orosz gázt veszünk, hanem valóban máshonnan is érkezhetne hozzánk gáz.

Ami még fejlemény lehetne a szempontunkból, ha – amint arról szó van – amerikai befektetők valóban kitermelik a Fekete-tengerből a Románia partjainál talált gázt. Igaz, ezt a románok el tudják adni Ukrajnába, Törökországba is, csak az egyik lehetőség, hogy Ausztria felé Magyarországon keresztül exportálják.

Ha ez megtörténne, az tovább javítaná a helyzetünket. Az LNG-árak jelenleg nagyjából versenyképesek az orosz gázzal. De a cseppfolyós gáz árát teljesen másképpen képezik, mint az orosz gázt. A cseppfolyós gáz árát az amerikai piaci mozgásokhoz rögzítik.

De abból a szempontból ez előny, hogy a magyar szolgáltató különböző forrású és árazású gázokból tud egy mixet összeállítani.

– Ha bedurvulnak az amerikai szankciók, akkor az a paksi bővítést is érintheti?

– Ez is bekövetkezhet. Főleg, ha ez trenddé válik.

A paksi beruházás szerencséjét az jelenti, hogy az oroszoknak tulajdoni részesedése nincs benne, az amerikai szankcióknak pedig ez a fő vonulata. De például a Ganznak is van egy vegyesvállalata orosz céggel, távlatilag őket is érinthetik az amerikai intézkedések.

– Egyébként hogy látja a bővítés menetét? Azt tudjuk, hogy az orosz fél folyamatosan elégedetlenkedik, mert szerintük ez túl lassú, sokak szerint ez volt az oka annak is, hogy a beruházás felügyelete elkerült a Miniszterelnökségről és külön minisztert kapott.

– Első látásra a dolog sínen van, de ha közelebb megyünk, látunk egy csomó elvarratlan szálat. Például a hitel kamatainak esetleges újratárgyalása, amit a magyar fél vetett fel. Az orosz hitelből eddig még nem nagyon hívtunk le pénzt, amit az oroszok nem néznek jó szemmel.

Az is feltűnő, hogy Putyin miért jön egy évben kétszer Budapestre.

Ez példátlan Európában, és úgy tűnik, olyan megoldatlan kérdések halmozódtak fel, amit ezen a szinten kellett tisztázni. De alig lehet belelátni a részletekbe, mert nem transzparens az egész. A magyar fél részéről úgy látom, továbbra is az az elképzelés, hogy jövőre elkezdődik az építkezés. Nagyon úgy néz ki, vannak a szőnyeg alá söpört kérdések.

– Oroszország nemzetközi pozícióit mennyiben befolyásolják azok az energiapiaci trendek, amikről eddig beszéltünk?

– Az oroszok jelentősebb új lehetőségeket már nem látnak az európai energiapiacon. A legjelentősebb új piacaik Ázsiában nyílnak, és láthatóan ebbe az irányba is fordultak. Hatalmas orosz–kínai közös beruházások vannak.

De Oroszország nem szorult ki az európai energiapiacról. Ma Európa – igaz zsugorodó – földgázpiacán is bőven az egyharmad fölött van a részesedésük. Az olajiparban szintén.

– Mennyire reális az a magyar törekvés, hogy „Európa legolcsóbb energiaárait” kínáljuk a külföldi befektetőknek?

– Ez irreális elképzelés. Az kínálhat nagyon olcsón energiát, aki vagy önellátó – Románia például önellátó földgázból –, vagy más preferenciákkal közelít a piachoz, mint a magyar kormány. Ugyanis az olcsóbb lakossági energiaárakat a cégek által fizetendő árakból keresztfinanszírozzák.

Vagyis egyáltalán nem arról van szó, hogy a Magyarországon működő cégek olcsó energiát kapnának.

A rezsicsökkentés egyik forrása, hogy a magyarországi energetikai infrastruktúra felélése zajlik.

Tény, hogy a gáziparban túlzott méretű kapacitásokat építettek ki az elmúlt években, akár a tárolást, akár a behozatalt nézzük – ennek a költsége egyébként szintén megjelent a tarifákban. Most viszont ennek az infrastruktúrának a felélése zajlik: a cégek egyszerűen nem kapják meg azt a pénzt, ami a fenntartásához szükséges.

Ez volt az a házi szárnyas, amit levágtak.

mno.hu


;