Költözés során számtalan különféle holmit kell elcsomagolnunk, és ezek rendszerint mind másféle csomagolást igényelnek. Amennyiben szeretnénk megőrizni az értékes tárgyaink épségét, kénytelenek vagyunk figyelembe venni ezeket az eltérő igényeket. Az apró csecsebecsékhez képest a könyvek elpakolása nem tűnik nehéz munkának, de ezt is el lehet rontani, ha félvállról vesszük a feladatot.
Két évre vállalt szolgálatot Melbourne-ben. Huszonnégy éve él az ötödik földrészen. Január végén Kolozsváron járt, az egyetemes imahét alkalmával több gyülekezetben is igét hirdetett. Dézsi Csaba református lelkipásztorral a kitelepedett magyarokról, a református egyházról, de az ausztráliai erdőtüzekről is beszélgettünk.
Az eddig becsültnél nagyobb mértékben, már ebben az évszázadban megemelheti a tengerszintet az antarktiszi jégolvadás. Egy nemzetközi kutatócsoport új tanulmánya szerint az évszázad végéig csupán ez a tényező 58 centiméterrel növelheti meg a vízszintet.
A 2020-as évben, a XXII. Séfbál kínált kíváló alternatívát ahhoz, hogy Nemeskövi Dénes háromszoros olimpiai- és háromszoros világbajnok, Venesz-díjas séf, a Séfbál és a Séfklub egyik alapítójának évtizedeken át tartó szakmai munkáját Életműdíjjal ismerjék el.
Az időjárási feljegyzések kezdete óta először mértek 20 Celsius-fok fölötti hőmérsékletet az Antarktiszon, a Seymour-szigeten jegyzett 20,75 Celsius-fokot a kutatók "hihetetlennek és abnormálisnak" nevezték.
Velence nem csak történelmi látnivalóiról és különleges elhelyezkedéséről híres, hanem az ott minden évben megrendezett karneválról is. A színes álarcok és elképesztő ruhák régi korokat idéznek, és mégis olyan korszerű szórakozást kínál a környezet, amely minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódást ígér.
Harminc éven belül eltűnhetnek a Spanyolország és Franciaország között magasodó Pireneusok gleccserei a globális hőmérséklet emelkedése miatt – figyelmeztetnek szakértők, akik szerint a mozgó jégtakarók eltűnése felforgatná a helyi ökoszisztémákat, és súlyos csapást jelentene egyebek között a turisztikai szektorra.
Napról napra gyengébbnek érzi magát, és nagyon szeretne hazatérni Bajorországba. „Öreg vagyok, életem végéhez értem” – nyilatkozta XVI. Benedek emeritus pápa a bajor rádió és a Münchner Merkur munkatársainak a Vatikánban tett látogatásukkor. Nagyon hiányzik neki Bajorország, amelyet lélekben sosem hagyott el.
A Helia-D termékek minőségileg kifogástalan, szinte varázserővel bíró hatóanyagokat tartalmaznak. A kozmetikumokban különféle csodálatos összetevők rejlenek, amelyek együttes erővel a lehető legmagasabb szinten fejtik ki hatásukat, hogy megfeleljenek a termékkel szemben támasztott elvárásoknak.
Ha kedvenc időtöltéseinkről, például sportról, gasztronómiáról, lakberendezésről, autókról vagy természetről van szó, leginkább a televízióból szerezzük az inspirációt és az információt – derül ki a Discovery megbízásából 13 országban 13 ezer ember megkérdezésével készült nemzetközi felmérésből.
A Bónusz Brigád évek óta kitartóan arra buzdít, hogy karácsonyra, születésnapra, bármilyen esemény kapcsán ajándékba minél többen élményt adjanak egymásnak. Úgy tűnik, 2019 karácsonyára ez a törekvés célba ért: az élmény lett a fő ajándék.