A rendőrség szerint a Medusa Group étteremlánc tulajdonosa védelmi pénzt fizetett, hogy békén hagyják őt az adóellenőrök. Mindez összefügg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nemrégiben végrehajtott, Pilátus (Pilát) fedőnevű akciójával, amely során a Pénzügyi Igazgatóság jelenlegi és egykori tagjait vették őrizetbe korrupció gyanúja miatt.
A Roszatom szakemberei által végzett paksi atomerőmű-bővítés egy pillanatra sem állt le, még a koronavírus-járvány és a szankciók ellenére sem - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern főigazgatója csütörtökön Szentpéterváron, a Nyevszkij nemzetközi ökológiai kongresszuson.
Tavaly május végén alapította végrehajtói irodáját Lupkovics Beáta, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar frissen megválasztott elnöke. Beszámolója szerint a tört év után 13 millió forintos osztalékot vett ki.
Félévkor azonban még az ideit is átírhatják. Jövő kedden a pénzügyminiszter új bejelentést tesz majd többek között az oktatásra fordítandó összegekről, de addig tisztázni kell egy kérdést a Költségvetési Tanáccsal.
Még mindig viszonylag könnyen lehet piaci alkudozáshoz hasonló módon komoly kamatkedvezményt elérni a bankoktól a lakáshitel-felvétel előtt, ám az alkuban elérhető kedvezmény mértéke zsugorodik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner csoport vezetője az elmúlt napokban megállás nélkül ostorozza az orosz hadvezetést, az ABC értesülései szerint pedig azt is elmondta, hány embere veszett oda Bahmut ostroma közben, ami nem meglepő módon erősen eltér a hivatalos orosz állásponttól.
Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság szerdán hivatalosan is nyilvántartásba vetette Ron DeSantist, Florida kormányzóját, aki elindul a republikánus elnökjelöltségért, és akit Donald Trump legesélyesebb vetélytársának tartanak a versenyben.
Beázik Pécsen az új vásárcsarnok épülete, de sokan aggódnak, hogy ki fogja kijavítani a garanciális hibákat. A kivitelező cég ugyanis csődöt jelentett. Az önkormányzat szerint egy bankgarancia megoldhatja a vásárcsarnok ügyét, de a cég az alvállalkozóknak is sok pénzzel tartozik.
A rendszeresen utazó 40 év felettiek egyharmada idén belföldi utazást tervez a külföldi helyett. A választást főként a szállodák ajánlatai befolyásolják majd, ugyanakkor 10%-os árengedménynek, ingyen reggelinek jobban örülnek a vendégek, mint egy ingyen pezsgőnek. – derül ki a Hotelmentők kutatásából.