h i r d e t é s

Napok óta tüntetnek az egyházügyi törvény ellen Montenegróban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Napok óta tüntetnek az egyházügyi törvény ellen Montenegróban

2019. december 31. - 08:23

Több napja tüntetnek Montenegróban a múlt pénteken elfogadott egyházügyi törvény ellen, vasárnap este a tiltakozók a rendőrséggel is összeütközésbe kerültek.

A kép illusztráció! - Forrás: Total Montenegro News

A rendőrség könnygázt is bevetett vasárnap este a szerb ortodox egyházat támogató tüntetők ellen, akik kövekkel dobálták meg a rendőröket. Egy időre a repülőtérre vezető utat is lezárták, így tiltakozván a múlt pénteken elfogadott, véleményük szerint a szerb ortodox egyház ellen irányuló törvény miatt.

Az új törvény szerint a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz. A szerb ortodox egyház szerint emiatt az ortodox egyház jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthet el. A Nyugat-barát kormány így akarja háttérbe szorítani a szerb egyházat - vélik. A kormány szerint erről nincs szó, bár az ország vezetői többször bírálták az egyházat, mondván, nem a montenegrói, hanem a szerb érdekek mellé álltak.

Vasárnap este azért vált intenzívebbé a tiltakozás, mert a szerb ortodox egyház vezetői arra szólították fel híveiket, hogy a templomokban gyülekezve imával és jelenlétükkel mutassák ki támogatásukat az egyház iránt, illetve tiltakozásukat a törvény ellen.

A podgoricai tiltakozáson négy rendőr is megsérült, a belügyminisztérium pedig közvetlenül a szerb ortodox egyház vezetőségét tette felelőssé a történtekért. A közlemény szerint az egyház szólította fel rendbontásra az embereket.

A valamivel több mint 600 ezres Montenegró lakosságának nagy része ortodox keresztény. A montenegrói ortodox egyház több évtizede igyekszik különválni a szerb ortodox egyháztól, ám önállóságát a többi ortodox egyház nem ismeri el. (MTI) / bumm.sk