h i r d e t é s

Nevet változtatott a brit diák, mert olcsóbban megúszta így, mintha átírta volna a RyanAir-nél a repülőjegyét

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Nevet változtatott a brit diák, mert olcsóbban megúszta így, mintha átírta volna a RyanAir-nél a repülőjegyét

2015. június 05. - 18:59
0 komment

A 19 éves Adam Armstrong azért került bajba, mert barátnője nevelőapja véletlenül elrontotta nevét a repülőjegyén, amikor West néven járatot foglalt neki Ibizára (brit fiatalról van szó, hova máshova ment volna).

A fapados járatok az ilyesmit komolyan szankcionálják, repülőjegyek átírása mindig többletköltséggel jár, de a RyanAir még ebben a mezőnyben is nagyot dobott, 220 fontot, azaz mintegy 93 ezer forintot kértek volna a névváltoztatásért a repülőjegyen - írja a 444.

Armstrong erre öntudatos polgárként fogta magát, és nevet változtatott, West lett belőle. Ez teljesen ingyenes lépés volt, majd Liverpoolba rohant, ahol gyorsított eljárás keretében igényelt új útlevelet, 103 fontért, azaz fele annyiért, mint amennyit a társaság kért volna tőle.

A lány nevelőapja nem véletlenül rontotta el a dolgot, a fiatal srác ugyanis Facebookon valóban Adam West néven szerepel, de ez csak egy vicces tisztelgés az egykori legendás Batman-színész előtt.

Próbálták meggyőzni a RyanAir-t, hogy nem másik ember utazna, hanem egyszerűen elrontották a foglalást, de a cég hajthatatlan volt. Ezután jött az olcsóbb megoldás, a névváltoztatás. (Guardian)

 

444.hu (Fotó: Adam Facebookon)

Posted by SEJT on 2015. június 5.