Tíz évvel ezelőtt, 2007. augusztusában egy tengerentúli pénzintézet, a Bear Sterns két spekulációs alapja fizetésképtelenné vált.

Akkor még csak kevesen sejtették, hogy az ingatlanpiacról kiinduló események egy pénzügyi világválság felé robognak, amelynek következményeként óriásbankok dőlnek romba, mélységekbe taszítva a világ gazdaságát.

Egy évvel később, amikor a mintegy 640 milliárd dollárt érő eszköz felett rendelkező Lehman Brothers lehúzta a rolót, rá kellett ébredni a valóságra. Káosz, bizonytalanság maradt a minden idők legsúlyosabb bankcsődjének nyomában.

Visszatekintésünkkel arra is választ keresünk, hogy vajon tanultak-e valamit a leckéből az érintettek.

A történet csodás környezetben, a kaliforniai partokon kezdődött a 2000-es évek elején.

Emberek, ne tanakodjatok, vásároljatok házat, kaptok mellé egy Maseratit

 szólt a hirdetés még 2006-ban is, és a tömeg élt a lehetőségekkel.

Az első évekre csökkentett törlesztő részletekkel csábítottak a másodvonalbéli (subprime) hitelezők, egyúttal arról biztosítva az, amúgy klasszikus hitelképességi követelményeknek nem megfelelő ügyfelet, hogy az ingatlanárak töretlen emelkedésének köszönhetően, a minimum évi 100 ezer dollár értéknövekedés haszonélvezőiként később könnyű refinanszírozási forrásokhoz juthatnak.

A hiteligénylőktől kevés dokumentumot kértek, így koránt sem volt egyedi eset, hogy egy taxisofőr és háztartásbeli felesége minden gond nélkül juthatott 700 ezer dollárt meghaladó jelzáloghitelhez, de bébiszitternek is folyósítottak csaknem 500 ezret.

Az alacsony kamatok eldorádójának azonban vége szakadt, és a törlesztőrészleteket fizetni képtelen tulajdonosok jelzáloggal megterhelt házaik eladására kényszerültek.Több, mint kétmillió ingatlan került kalapács alá, és a dömpinggel együtt járt az árak zuhanása.

Ezzel egyenes arányban kezdett mélyrepülésbe a hitelező bankok portfóliójának értéke. A bankok kockázatterítés céljából értékpapírosították (titrizálták) az ingatlanhiteleket, és e kötvények vevői egyszer csak szembesültek vele, hogy befektetésük lenullázódott.

A Moody's mintegy 400 ilyen papírt értékelt le a Citigroup, a Morgan Stanley, a Merril Lynch és a Bear Stearns csomagjából, ami súlyosan megterhelte az érintett pénzintézetek mérlegét. A fertőzés szinte pillanatok alatt szétterjedt, mélybe taszítva a teljes kötvénypiacot.

2008 elején az ingatlanhitelezés két legfontosabb szereplője, 40 százalékos piaci résszel, a Freddie Mac és a Fanny Mae csődvédelmet kért, majd szeptember 15-én bekövetkezett az elképzelhetetlen, a 3,9 milliárd dolláros negyedéves veszteséget elkönyvelő, 640 milliárd dolláros értéket kezelő Lehman Brothers, az Államok negyedik legnagyobb befektetési bankja bedobta a törölközőt.

Kötelezettségeinek számba vétele éveket vett igénybe.

Mintegy 110 ezer magánszemély megkapta a bankra bízott tőkéjét, ez 92 milliárd dollárt tett ki. Számos intézmény viszont még mindig vár benyújtott követelései kielégítésére.

Ahogy majdnem tíz évet vett igénybe a hatóságok szankcióinak érvényesítése is azon bűnös bankokkal szemben, amelyek nem teljesen tudatlanul forgalmazták azokat az instrumentumokat, amelyek gyakorlatilag fedezetlenek voltak.

Csak a napokban zárult le a Royal Bank of Scotland és az amerikai hatóságok közti huzavona: a pénzintézet 5,5 milliárd dollárt fizet 2007-es szerepvállalása miatt, amikor is 32 milliárd dollár értékben kereskedett „subprime” kötvényekkel. Tavaly az utolsók között a Deutsche Bank és a Credit Suisse kapta meg a számlát, előbbit 7,2, utóbbit 5,2 milliárd dollár megfizetésére kötelezték.

Ezt megelőzően a tengerentúli igazságügy minisztérium Morgan Stanley-vel folytatott alkudozása 2,6 milliárd dollárnál, a Goldman Sachs-al pedig 5,1 milliárdnál zárult.

Az első veszteségmérlegek 2009 elején napvilágot láttak, és azokat, akik el sem tudták képzelni, hogy a

néhány száz milliárd dollárnyi

problémás ingatlanhitel milyen messzire is gyűrűzik, sokkolták a számok. Az IMF publikációjából kiderült, a bankok veszteségei 2200 milliárd dollárra rúgtak, miközben az amerikai gazdaság muníciói is elfogytak, 2008 negyedik negyedének mérlege 3,8 százalékos GDP-visszaesést jelzett.

Ezt követően a veszteségek összeszámolása lehetetlen, legfeljebb találgatni lehet, hogy mi lett volna ha…

De vajon tanultak-e a leckéből azok, akiknek ma is szerepük van az események irányításában. Tény, a látható problémákat megszüntették, számtalan szigorítás, új szabály nehezíti a nyerészkedni vágyó intézmények dolgát.

A tengerentúl 2010-ben megszületett Dodd-Frank féle törvény előre lépést hozott a pénzügyi hatóságok mozgásterének bővítésében. Igaz most mindezt megkérdőjelezte Donald Trump amerikai elnök, de várjuk ki a végét.

Európában a központi bank (EKB) kibővített eszközökkel felügyeli a játékszabályok betartását, amelyeket a Bázel 3 néven ismertté vált irányelvek határoznak meg. Ezek minden, az Öreg Kontinensen működő külföldi pénzintézet számára is kötelező érvényűek.

A nagy bankok az Óceán mindkét partján 2007 és 2015 között gyakorlatilag megduplázták pénzalapjaikat, és átalakították, az új szabályokkal kompatibilissé tették szolgáltatásaikat. Az újratőkésített amerikai intézmények beletörődtek a hajdani szép időknél kisebb rentabilitásba, és helyzetük továbbra is erősebb európai versenytársaikénál.

Ez utóbbiak méretek tekintetében zsugorodtak, de még mindig nem nyitottak tökéletesen új fejezetet.

A legutóbb publikált adatok arról tanúskodnak, hogy az Öreg Kontinens pénzintézetei inkább csak lábadoznak, a konszolidáció ellenére mérlegükben a kétes kintlévőségek nehéz terhet jelentenek, és különösen igaz ez az olasz és a spanyol bankok esetében.

De egy esetleges újabb krízis bankszektorból való kiindulását kizárják az elemzők, a kockázatok sorában elsőként, szinte kivétel nélkül, az árnyékbankolást említve. Az "árnyékbankok" (shadow banking) olyan pénzintézetek, például fedezeti alapok, amelyeket nem kötnek a klasszikus bankolás szabályai.

Nem tartoznak a hagyományos betétgyűjtő hitelintézetek közé, így mentesülnek a szigorú tőkemegfelelési- és átláthatósági szabályok alól, hitelezési tevékenységüket magas tőkeáttételi mutató és adósságráta alkalmazásával képesek bővíteni.

Ugyanakkor fontos kiegészítő finanszírozási forrásokat teremtenek, a befektetőknek alternatív befektetési lehetőségeket kínálva a bankbetétek mellett, és a bankok számára is lehetséges kockázat-megosztási eszközt jelentenek. Teszik mindezt jegybanki források nélkül, ugyanakkor a betétbiztosítás nem védi a rájuk bízott összegeket.

Ezért nem a tevékenység betiltását, hanem a szabályozását kell célként kitűzni – állítják a szakemberek, köztük a Fed elnöke, Janet Yellen is. Becsült forgalmuk napjainkban 80 ezer milliárd euróra rúg, ez a globális pénzügyi rendszer 25-30 százaléka, a banki eszközök fele.

A másik kockázat a világ eladósodottsága, különösen a fejlődő országok és Kína fékezhetetlen étvágya okozhat ribilliót.

A hitelminősítő Fitch Ratings arra figyelmeztet, hogy a GDP 250 százalékát kitevő magán- és állami adósság spekulációs léggömböt fújhat.

Tavasszal a Moody's, 28 esztendeje először, leminősítéssel fenyegette meg Pekinget az adósság duzzadása okán. Az állami adósságállomány egyébként világszerte évi 9,7 százalékkal gyarapodik a McKinsey tanácsadó kabinet szerint, míg 2007 előtt 5,8 százalék volt a ráta.

Mindezen túl az USA-ban újabb kockázatos terep az autó-, valamint a diákhitelek.

A Fed 1060 milliárd dollárra teszi a banki portfóliókban a rekordszámú gépkocsi vásárlására felvett, tulajdonképpen „subprime” kölcsönöket.

Ezek továbbértékesítése még mindig kedvelt eszköze a pénzintézeteknek, a Fitch tavalyi adatai szerint az ilyen jellegű papírok az összes autóhitel 20 százalékát, mintegy 220 milliárd dollárt fednek le, és ami aggasztó, 5 százalék mögött máris hátralékban van a törlesztés, ami 2009-óta a legrosszabb statisztika.

A diákhitelek még ennél is nagyobb gondot teremthetnek.

Az amerikai fiatalok 1230 milliárd dollárnyi adósságot halmoztak fel tanulmányaik finanszírozásáért, és jelen állás szerint átlag 30 ezer dolláros adóssággal kezdik el munkáséveiket. Időzített bomba, ami más területeken is kárt okozhat, visszaszoríthatják az érintettek fogyasztását, a lakásvásárlásokat.

A Fed statisztikája szerint 11 százalék fölött van a nemfizetés, van olyan akinek a nyugdíjig sem sikerült rendezni a számlát.

És a kockázatok közé immár felkerült a hitelkártya is, ezek használói 917,7 milliárd dollár adósságot halmoztak fel, ami 52 milliárddal több a tíz évvel ezelőtti összegnél. A plasztikonként csaknem 8000 dollárnyi tartozás szakértők szerint 500 dollárral az elviselhetőség határa felett van.

A válság nyomait hordozza a hitelezés

A gazdasági világválságból történő kilábalás időszakában senki előtt nem volt kérdéses, hogy az ismételt talpra állás hosszú időt vesz majd igénybe. Ahhoz sem fért kétség, hogy a GDP növekedése világszerte alacsonyabb szintet ér el, mint a krízis előtti időszakban.

Arra is jó esély volt, hogy egy újabb - még ha csak egy-egy régiót érintő - válság csak úgy kerülhető el, hogy a korábbi, még ha megdönthetetlennek is hitt gazdasági törvényszerűségeket újragondolják.

Ezért is győzedelmeskedett az a nézet, amely szerint a válság előtti gazdasági növekedés szintjét egynegyed-egyötöd arányban a hitelállomány bővülése nélkül is el lehet érni, s csak a többit szükséges új forrásokból pótolni. Az Európai Unió tagállamainak többségében mindez kezdetben úgy valósult meg, hogy a vállalati hitelezés stagnált, vagy csak kis mértékben mérséklődött.

Magyarország azonban egészen 2014-ig kilógott a sorból.

Elsősorban a kis- és közepes vállalkozások - összességében a versenyszféra legnagyobb foglalkoztatói - hitelfelvételi kedve évről-évre csökkent. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a folyamat éppen a válság mélypontját - 2009 első és második negyedévét - megelőzően egy rövid időre megszakadt, és a hitelezés növekedésre váltott át.

Így a magyar gazdaság kilábalása csökkenő hitelkereslet mellett zajlott le. Bebizonyosodott, azonban, hogy pótlólagos források nélkül érdemi GDP-növekedés elképzelhetetlen. Mind a mai napig jellemző a hazai kis- és közepes vállalkozásokra (kkv), hogy tartanak az eladósodástól.

A Pénzügyi Kondíciós Index, amely azt mutatja, hogy a bankrendszer hitelezési tevékenységén keresztül mennyiben járult hozzá a GDP éves növekedéséhez még mindig semleges állapotot tükröz.

Ezen a helyzeten különböző kamatkedvezményes programok sem segítenek, a piaci kamatozásúakat pedig a környező országokénál is magasabb felárral kínálják a bankok.

A kkv-k egy jelentős része, még a nagyobb bérkiáramlás miatt tapasztalható növekvő fogyasztás mellett is óvatosabbá vált, tart attól, hogy termékeire, illetve szolgáltatásaira nem lesz megfelelő kereslet, s így a hiteltörlesztés is nehézzé válhat.

A bankok is megszigorították a kockázatelemzésüket, azonban ez napjainkban is csak csekélynek mondható hitelfelvételi kedvnek nem korlátja. Viszont a kkv-k is változatlanul bíznak az uniós forrásokban, ezek azonban feltehetően rosszul hasznosulnak, mert a támogatások mértékével nem arányos a GDP növekedése. 

Leszakadtunk

A 2007-ben pénzügyi (hitelezési) válságként, az Egyesült Államokban kitört krízis 2008 őszére terebélyesedett ki gazdasági világválsággá. Magyarország, amely jelentős eladósodottságával, és gyenge gazdasági növekedési teljesítményével tűnt ki már akkor is a régiós társai közül, a nemzetközi pénzügyi szervezetek (IMF, Európai Unió) hiteleinek segítségével viszonylag jól átvészelte ezt a nehéz időszakot.

Egy évtized múltán a válság következményeit azonban még mindig viseljük - értékelte a helyzetet lapunknak Katona Tamás egyetemi tanár.

- Lassacskán már homálya merül, milyen okok vezettek 2007 augusztusában ahhoz a válsághoz, amelyhez hasonlóra akkor 80 esztendeje nem volt példa?

- Az Egyesült Államokban abban az időben súlyos társadalmi feszültségek keletkeztek, amelyek arra voltak visszavezethetőek, hogy a lakosság egy százalékának jutott a megtermelt jövedelmek 20 százaléka.

Ennek kezelését a bankok úgy próbálták megoldani, hogy olcsó jelzáloghiteleket hoztak forgalomba, amelyhez azok is könnyedén hozzájuthattak, akik nem rendelkeztek ehhez megfelelő fedezettel. Ennek a következménye drámai volt, tömegesen dőltek be a hitelek, és számos pénzügyi szolgáltató is csődbe ment, közöttük nagyok is.

Ugyanakkor a lakosság középrétegeiből sokan lecsúsztak. Még sokaknak máig nem sikerült felemelkedniük, őket szólította meg eredményesen a legutóbbi választási kampányában Donald Trump amerikai elnök.

- A válság milyen, máig kiható tanulságokkal járt?

- A bankok világszerte óvatosabbá váltak, nehezebben hiteleznek. Ugyanakkor ennek kettős következménye lehet. Ha nem, vagy kevés kölcsönt nyújtanak, akkor ezzel fékezik a növekedést, ha meg túlhiteleznek, akkor a törlesztés eredményességét kockáztatják.

- Mennyiben javult az elmúlt évtizedben a bankok helyzete?

- Kontinensünkön az Európai Központi Banknak sikerült stabilizálnia a bankrendszert. Ez vonatkozik a magyarországi pénzintézetekre is. Ugyanakkor ennek is köszönhető, hogy gyakorlatilag két ország kivételével sikerült a középosztályok lecsúszását megállítani.

- Melyik ez a két állam?

- Görögország és Magyarország. Nálunk a kis- és közepes vállalkozások működő tőkehiánytól szenvednek. Külföldről érkeznek ugyan befektetések, ám ezeket olyan kedvezményekkel csaljuk Magyarországra, hogy 3-5 év is eltelik, mire ezeket a vissza nem térítendő támogatásokat kitermelik.

A hazai bankvilágban gyanús, a kormányzathoz közelálló befektetők jelentek meg, akiket elsősorban nem az vezérel, hogy a régiós versenyképességi leszakadásunk mérséklődjön. Ez is az oka annak, hogy csak a közelmúltban sikerült a válság előtti GDP-t meghaladnunk.

nepszava.hu