Kiderült miért fizettek az adófizetők 13 milliárd forintot
Kényelmes bőrfotelek, díszes faborítás és arany csap is látható a Magyar Honvédségnek vásárolt repülőgépen
Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága kihelyezett ülést tartott a kecskeméti repülőbázison. A Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programban beszerzett katonai járművek és fegyverek között volt a honvédségnek megvásárolt Airbus A319-es gép és a Dassault Falcon 7X repülőgép is.
Korábban mi is megírtuk, hogy a honvédségi gépekkel állami vezetők utaztak különböző helyekre, és a gépek megfordultak Dubajban, Las Vegasban, Máltán, Panamában. A repülések 30 évre titkosak, tehát nem tudhatjuk, hogy miért járt ezeken az egzotikus helyszíneken a Magyar Honvédség gépe, és nemzetbiztonsági érdek, hogy így legyen.
Harangozó Tamás szocialista képviselő, a honvédelmi bizottság tagja is ott volt a csütörtöki bizottsági ülésen, és lefotózta, hogy is néz ki belülről az egyik Dassault Falcon 7X. Hát, a képek alapján valóban nem ilyennek képzel el az ember egy honvédségi, katonai gépet.
Az MTI mutatott egy képet a gépről, természetesen kívülről:
Dassault Falcon 7X - Fotó: MTI/Ujvári Sándor
És akkor következzenek Harangozó Tamás felvételei:
Önmagában nem az a baj, hogy Magyarország kormánygépet vásárolt (vagy kettőt), hanem az, hogy az uticélok és utasok tekintetében el lehet bújni a mindent felülírő katonai titkolódzás mögé.
A kormánygépen kívül Benkó Tibor tartott sajtótájékoztatót, amelyen elmondta, hogy a Magyar Honvédség Parancsnoksága megvalósította a kitűzött célokat.
Benkő Tibor rámutatott, a parancsokság elmúlt évének értékelésekor nem volt viszonyítási alapjuk, hiszen a 2019. január 1-jén megalakult "vezetési elemhez" hasonló 1990-ig visszamenőleg nem létezett a Magyar Honvédségben. Hozzátette: az új kihívásoknak és feladatoknak megfelelve eredményes munkát végeztek a katonák, a katonai szervezetek és a parancsnokság is.
A miniszter megemlítette, hogy a múlt évben folytatódott a rendkívül intenzív honvédelmi és haderőfejlesztési program, továbbá átalakítottak katonai szervezeteket és létesítettek újakat, amelyek azután nemzetközi szinten megmérettek.
A különböző hadgyakorlatokon a külföldi szervezetektől kizárólag pozitív értékeléseket kaptak, vagyis "bevethetők és harcra készek" a magyar katonai szervezetek - mondta.