Nem okozott azonban kellemes meglepetést ezúttal sem a miniszterelnök, és a helyzetet kihasználva kicsinyes bosszúhadjáratba kezdett, a nemzet különböző csoportjait pedig esze ágában se volt egymáshoz közelebb hozni a nagy közös cél elérése érdekében.

Orbán Viktor március közepén elhatározta, hogy történjék bármi ebben az országban a következő hónapokban, annak politikai hasznát megszerzi magának. Egyszerűbben fogalmazva: a járvány végén mindenképpen ő lesz a megmentő, és nem fog számítani, kik milyen áldozatot hoztak a nehéz időkben, jó vagy rossz döntésekkel rukkoltak elő a meglehetősen zavaros időkben, a védekezés sikeres lesz, és ezt csak neki köszönhetjük majd. Ezért kellett olyan felhatalmazási törvényt elfogadtatnia az övéivel, hogy ennek az előre kijelölt megdicsőülésnek megteremtse a politikai és kommunikációs hátterét.

Egyrészt így biztosíthatta be, hogy a járvány idején hozott döntések kizárólag az ő nevéhez kötődjenek, és ezzel érte el azt is, hogy az elhibázott lépések következményeit áttolhassa másokra, főként politikai ellenfeleire. Másrészt a kommunikációs egyeduralom biztosításával minden olyan újságírót és magyar polgárt el tud hallgattatni (de legalábbis meg tud félemlíteni), akik megkérdőjelezik az intézkedései helyességét, a beosztottjai által közölt adatok hitelességét, valamint felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar kormány már régen eljátszotta a szavahihetőségét saját választói előtt.

Nálunk mindent felülír a miniszterelnöknek az a törekvése, hogy a zavarosban halászva tovább növelje a hatalmát.

A miniszterelnök tovább akarja erősíteni bennünk azt a tévhitet, hogy ő az egyetlen ember az országban, akire rábízhatjuk magunkat, és ha az irányítás véletlenül valaki más kezébe kerülne, az a nemzet tragédiáját idézné elő. Orbán a sajátjait is leértékeli ezzel (bár őket busásan kárpótolja ezért), az ellenzéki politikusokról pedig egyenesen azt állítja, hogy saját népükre törnének, ha a hatalom közelébe jutnának. Ezért izmozik a fővárosiak feje fölött hetek óta Karácsony Gergely főpolgármesterrel, ezért sarcolja meg a főként ellenzéki politikusok által vezetett önkormányzatokat. Számára a járvány arra lehetőség, hogy ezúttal tényleg bebizonyítsa azt, amit az önkormányzati kampányban nem sikerült neki: Csakis egy legény áll a gáton, a többi csak Paprika Jancsi.

Mivel Orbán karaktere nem engedi meg, hogy a nagy, közös bajban segítő kezet nyújtson azoknak, akik borsot törtek az orra alá október 13-án, a járvány idején nem is az egészségügyi helyzet eseményei uralják a magyar médiát, hanem a kicsinyes politikai bosszúk soráról érkező hírek. Ezt valószínűleg nem értené meg egy olyan európai polgár, aki nem egy olyan hibrid rezsimben él, melynek vezetője az EU-t fejőstehénnek tekinti, de közös értékeit mélyen megveti. Nálunk mindent felülír a miniszterelnöknek az a törekvése, hogy a zavarosban halászva tovább növelje a hatalmát.

A kormányfő azonban egyre kevésbé leplezi a szándékait, ezért még az atomizált magyar társadalomban tagjaiban is egyre nagyobb a felháborodás Orbán önző politikája miatt. A közösségi médiában közzétett posztok miatt vegzált polgárok esete pedig teljesen egyértelművé teszi a legtöbb magyar számára, hogy a kormány már a látszatra se igazán ügyel, ha el akarja hallgattatni a kritikusait. A Fidesz politikusainak tudniuk kell, hogy azon az úton, amin vezetőjük elindult, nincsenek útjelző táblák, csak bandukolnak Orbán mögött a sötétben, és egyszer egy mély szakadék szélére fogja őket vezetni. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha vakon megbízol valakiben, könnyen te is megvakulsz.”

Szegedi Kattintós