Online óra közben, a 17 éves diákjainak szeme láttára halt meg egy tanárnő Bács-Kiskun megyében
Végignézték, ahogy a férje beront és megpróbálja újraéleszteni.
Az általa tartott online tornaóra közben lett rosszul hétfőn egy 52 éves Bács-Kiskun megyei tanárnő - írja a Bors. A pedagógus negyedórával a foglalkozás kezdete után fordult le a székéről, hogy a szobába a diákok beszámolója szerint úgy fél perc múlva berontó férje, majd a mentősök is hiába próbálják újraéleszteni.
Az egyik diák szerint az utóbbi időben több online órájuk is elmaradt, mert a pedagógusnak orvosi vizsgálatokra kellett járnia.
A mentőszolgálat a hírt megerősítve azt nyilatkozta, hogy "A percek alatt helyszínre érkező mentők átvették az ott tartózkodó férfitól az ötvenes éveiben járó nő újraélesztését, akivel a mentésirányító a mentők kiérkezéséig végig telefonos kapcsolatban volt, sajnos a hosszas újraélesztés ellenére sem sikerült megmenteni az életét." (444.hu)