Nem tudta ugyanis a migránsokkal való riogatás hozni ugyanazt a szintet, amit a 2018-as választások idején.

Ide kell értünk azt a változást is, hogy az ellenzék soraiban átrendeződés tapasztalható. Az MSZP, a Jobbik, lecsúsztak a DK és a Momentum mögött.

Tény, hogy az elmúlt évek sorozatos kudarcaiba és reménytelenségébe már-már belefásulni látszó választók lecserélték az ellenzéket. Az egykoron hatalmas MSZP kispárttá csökevényesedett, nem utolsósorban annak következményeként, hogy sosem sikerült levetkőznie azt a határozott benyomást, hogy egyes vezetői folyamatosan együtt mozognak a Fidesszel. Ha kell, megakadályozzák, hogy Rogán Antal ellen kampányoljanak, ha kell, nem szólalnak meg Paks ügyében, ha kell, kihozzák a tévészékházból az ott demonstráló képviselőket. /168 óra/

Azt megszokhattuk, hogy az MSZP saját magát emészti fel. Sok rosszat el lehet mondani Gyurcsány Ferencről, de azt azért az akkor jobb napjait élő pártnak is sejtenie kellett volna, hogy egy olyan adut készül kiiktatni belülről, aki máig egyedül képes volt Orbán Viktorral feltörölni a padlót.

2006 óta tizenhárom év telt el, de az MSZP sem változtatott stratégiáján és a legnagyobb ellenzéki pártból sikerült kispárttá forgácsolódnia.

Ami pedig Orbánt illeti, neki illene elgondolkodnia azon, hogy az ellenzéki pártok, amelyek szándékosan, vagy önkéntelenül hozzájárultak sikeréhez, most lényegében a választás nagy vesztesei lettek.

Most az új stratégiák és az újratervezés ideje jött el, ami nyilvánvalóan nem hozza mozgásba a kormányfőt, de mindenképpen gondolkodásra késztetheti, amitől az utóbbi évek végletes – és a Fidesz által fenntartott ellenzéki megosztottsága után – elszokhatott. A kormányfőnek eközben újra kell tervezni külpolitikáját is, ami látványosan elbukott. A király meztelen, Orbán egyetlen számítása sem jött be. Európa fütyül a magyar kormány által a végletekig fölerősített migránskrízisre, a kormányfő által vizionált jobboldali áttörésnek nyoma sincs. Lehet persze Marine Le Pen sikerével dobálózni, de ő öt éve, a menekültválság kirobbanása előtt is ugyanakkora sikert ért el, csak akkor antiszemita szólamokkal. Sikerének és a válságnak nincs köze egymáshoz. Orbán Viktor magára maradt, s most vagy végigviszi a megkezdett játszmáját, és beül oda, ahová való, a szélsőjobboldalra, vagy megpróbálja magát visszakuncsorogni az Európai Néppártba, ahol a tagságát önmaga „függesztette fel”, amit oly büszkén hirdetett még pár hete. Akármelyik utat is választja, ez már nem az a szerep, amiről „Európa erős embere” álmodozott. Jobb lett volna ezt elkerülni, mert nagyon nehéz helyzetbe sodorhatja Magyarországot az újabb uniós pénzügyi tervezés során. És egyébként is: végtelenül kínos.

Lényegében akár beül a szélsőjobbhoz, akár a néppártban kezd Canossa-járásba, pozíciója mindenképp gyengül. Ha valami csoda folytán elnyeri a néppárt bocsánatát, azt csak nagyon kellemetlen kompromisszumok árán éri csak el és minden lépését árgus szemek követik majd. A szélsőjobb pedig von Haus aus olyan hierarchiát igyekszik kialakítani, amiben minden tag az élen képzeli el saját magát. Egyéb opcióra nem, vagy hosszú távon nem képes.