„De vajon ha már nem is tudjuk megismételni a holland jelent, lehet-e modell számunkra a holland múlt? Van egy erős érv mellette és ugyanolyan erős ellene. A mellette szóló érv maga az aktuális hazai helyzet, amelyet szokás polarizáltnak, sőt szélsőségesen polarizáltnak tekinteni. A polarizációt általában negatívnak tekinti a közvélemény.

De mi van, ha esetleg nem is olyan negatív ez a dolog? A holland régmúltat erősen polarizáltnak tekinthetnénk, de ők a maguk pillér- vagy oszlop-rendszerét élhetővé tették, mert kitalálták, hogy a társadalmi megosztottság mellé kormányzati együttműködés kell. Az érv tehát azt, hogy a megosztottságot kezelhetjük adottságnak is, amelyet nem tudunk megváltoztatni. Ergo: amennyire lehet, humanizálni kell.

Itt jön azonban az ellenérv: a magyar történelem bármennyire is megosztott rendszereket mutat, mindig ott él bennünk, hogy ezek nem mi vagyunk, a megosztottság nem fejezi ki hűen a szándékainkat, mert nekünk úrra kell lennünk a megosztottságon, és valamilyen egységben kell összeforrnunk. Egy pilléresedő magyar politika pedig nem épp az összeforrás melegágya, azaz lelki okok is gátolhatják egy ilyen kísérlet általános elfogadását.

Nem állítom persze, hogy a holland pillér-demokrácia a demokráciák legjobbika (már csak ezért sem, mert fénykora nagyon régen volt), azt azonban állítom, hogy a Fidesz politikájában érzékelek jeleket egyfajta pillér-demokrácia létrehozására. Az elmúlt 12 év voltaképp egy »pillér-ajánlat«, amely egy Magyarországon eddig ismeretlen társadalom-modell kipróbálásáról szól. Ezt az ajánlatot persze csak akkor érzékelhetjük, ha elfogadjuk kiinduló tételemet, miszerint itt egy alternatív (azaz történelmi) Nyugat-értelmezésről van szó, szemben a rendszerváltás jelencentrikus Nyugat-értelmezésével. Mindenesetre izgalmas ellentmondás, hogy miközben a mai Magyarország merőben más, mint a mai holland, de mutat rokonvonásokat a száz évvel korábbi hollanddal.” (mandiner.hu)