Ötpercnyi uralkodók: II. Károly, magyar király

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Ötpercnyi uralkodók: II. Károly, magyar király

2017. augusztus 05. - 09:42

 

II. Károly, magyar király (1385. december 31.–1386. február 24.)

II. Károly, magyar király

A termete miatt hazánkban a "Kis", Itáliában viszont "Békés" melléknévvel illetett uralkodó egyik legrövidebb ideig trónon ülő monarchánk. Mindössze 39 napig viselhette a fején Szent István koronáját (Nápolyban kicsit tovább). Ez alapján méltán gondolhatnánk, hogy tehetségtelen és kutyaütő volt (a későbbi krónikák is ezt igyekeztek sulykolni), valójában azonban a rossz helyzetfelismerésnek és néhány alapvető ballépésnek köszönhette rövidre szabott magyarországi uralkodását.

Károly 1345 körül (vagy kicsivel később), Nápolyban látta meg a napvilágot a szerteágazó Anjou-dinasztia durazzói mellékágában. Gyakorlatilag nulla esélye volt trónra kerülni, azonban – hála a rokonai között sportszerűen űzött testvéri gyűlölködésnek – rövid idő alatt elhaltak (gyakran erőszakos úton) a vetélytársai. Szerepet játszott még ebben az érthetetlen módon "Bölcs"-nek nevezett Róbert király (1309–1343) örökösödési törvénye (amellyel a család nőtagjai – közöttük a híres Johannát – juttatta trónra), és a magyarországi Anjouk trónigénye.

A lényeg viszont, hogy 1360-ra Károly maradt az Anjou-ház egyetlen még élő férfitagja, gyakorlatilag Johanna királynő (1343–1381) túszaként. 1365-ben azonban I. (Nagy) Lajos királyunk (1342–1382) magához vette egy bonyolult diplomáciai tranzakció eredményeként. Talán azért, mert akkor még nem volt örököse, és rokonai is mind elhaltak, így Károlyban egy lehetséges utódot látott.

A fiú ugyan kistermetű és vörös hajú volt, mégis megnyerő külsejű, nagyon művelt és jómodorú, még a hadtudományokhoz is értett. Feleséget is kerítettek neki 1370-ben. Elsőfokú unokatestvérét, a nála jóval idősebb Durazzói Margitot (a lehetséges vérfertőzés ellenére a pápa könnyedén diszpenzációt adott) vette el.

Az ifjú pár Magyarországon telepedett le, és Károly egész magasra vitte annak ellenére, hogy Lajosnak gyors egymásutánban három lánya is született, így rokona kikerült a lehetséges örökösök sorából. Először Szlavónia (1371–72), majd Horvátország és Dalmácia (1372–74, és 1376) kormányzója lett hercegi rangban. Ekkor épített ki nagyon jó kapcsolatokat a délvidéki főurakkal.

Közben Johanna királynő is bajban volt Nápolyban, mert sehogy sem sikerült örököst összehoznia (addigra már ötödször ment férjhez!). Ezért dönthetett úgy Károly, hogy családjával hazatér Itáliába, hátha ott nagyobb eséllyel juthat egy trónhoz. Ez idő alatt három gyermeke született: Mária, Johanna és László. Az utóbbi kettő később megszerezte Nápoly koronáját is.

A fordulatot életében a nagy nyugati egyházszakadás hozta 1378-ban, amikor is hirtelen két pápa lett (egy Avignonban, egy Rómában), és Johanna királynő az avignonit támogatta. Erre a római (egyeztetve Nagy Lajossal) Károlyt helyezte a nápolyi trónra, akit Rómában 1381 júliusában királlyá is koronáztak. A magyar seregekkel megtámogatott újdonsült uralkodó benyomult megszerzendő királyságába, és legyőzte rokonát. Johannát börtönbe vetették, majd (hogy természetes halálnak tűnjön) 1382-ben két matrac között megfojtották.

A Nápolyban III. Károlyként (1381–1386) trónra kerülő uralkodó azonban hamarosan összerúgta a port legfőbb támaszával, a római pápával, aki ezért kiátkozta. Hogy helyzetén javítson, örömmel vette a délvidéki magyar főurak hívását, akik Nagy Lajos halála után elégedetlenek voltak a "nőuralommal". A nagy király ugyanis leányait ültette országai trónjára (Máriát a magyarra, Hedviget a lengyelre), ez pedig sokaknak nem tetszett. 

Károly (családját azért okosan Nápolyban hagyva) szinte diadalmenetben vonult végig az országon, megegyezett a királynékkal (Máriával, és Nagy Lajos özvegyével, Erzsébettel), majd 1385. december 31-én Székesfehérvárott királlyá koronázták. Ezzel megvalósult Nagy Lajos és a magyar Anjouk régi álma: Nápoly és Magyarország egyesítése egy fő alatt. Akkor még senki sem tudta, ez mindössze 39 napig fog tartani.

Az új uralkodó nagy bölcsességgel látott a kormányzáshoz. Több, főleg a köznemességet érintő, intézkedést hozott, és úgy tűnt, folytatja nagy elődje politikáját. Számba jöhető trónkövetelő nem akadt a környéken, a pápai átokkal is lehetett volna kezdeni valamit, ezért úgy nézett ki, hosszú és békés uralkodásra rendezkedhet be.

Nem számolt azonban a bukott királynék és környezetük bosszúvágyával. Mivel gyakran meglátogatta őket, ezt használták ki, és 1386. február 7-én Forgács Balázs pohárnokmester egy kétélű tőrrel súlyos sebeket ejtett a királyon. A koponyáját szabályosan kettéhasította úgy, hogy a bal szeménél állt meg a fegyver. Károly olasz őrei, ahelyett, hogy közbeléptek volna, hanyatt homlok elmenekültek. Amit, ha nem tesznek, másként alakult volna, lehet, az ország sorsa.

Károly ugyanis nem halt meg a szörnyű sebesüléstől, bár erősen vérzett. A merénylők ekkor elfogták, és Visegrádra vitték. Itt csak addig tartották életben, amíg helyzetük meg nem szilárdult, majd február végén megfojtották a közben gyógyulás útjára lépett uralkodót (más források szerint megmérgezték). A lelkiismeretüket sem kellett terhelni, hisz a király egyházi átok alatt állt, az ilyen embert pedig nyugodtan meg lehetett ölni. Nem is temethették el rendesen, erre majd csak fia közbenjárására, 1391-ben adott engedélyt az akkori római pápa.

II. Károly tehetséges uralkodó volt, ennek ellenére sorsa azt mutatja, az országok sorsát egészen apró dolgok is eldönthetik. Például néhány gyűlölködő nőrokon és félreállított tisztviselő.



h i r d e t é s


;