Tizenegymillió irat, negyven ország, száznegyvenhárom politikus érintett, egyelőre. Nézünk, mint a moziban és offsórozunk.

Van is miért. Óvatos becslések (London School of Economics) szerint is 7,6 ezer milliárd dollár lehet az offshore-ban tartott pénzt, a világ pénzügyi vagyonának 8 százaléka. Mások ennél sokkal tovább mennek: a Tax Justice Network becslése szerint akár 21–32 ezer milliárd dollár is lehet a 81 különböző adóparadicsomban. 

Az offshore az adóelkerülés szinonimája (pedig nem kizárólag az), és a nemzeti adóhatóságok vajmi keveset tudnak ellene tenni. Márpedig az államoknak lassan a lét a tét: a gazdagok részben az adóparadicsomoknak köszönhetően nem fizetnek adót, s a helyben adózó, bérből (egyre rosszabbul) élőkre hárul az állam fenntartásának költsége. 

A birodalom visszavág: az OECD berlini keretegyezménye elősegíti az adóparadicsomokban elrejtett vagyonok beazonosítását és fehérítését. Ám ez csak 2018-ban lép életbe és az offshore-oknak helyet adó államok egy jó része nincs az aláírók között. 

Majd most, talán. Ahhoz azonban kell az efféle hangulatkeltés. Mint a Fidesz offshore-lovagos kampánya Magyarországon. Hasonló a helyzet az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) által publikált panamai anyagokkal is. Annyi biztos, hogy a főleg aktivista (nevezhetjük őket a szabadságot mindennél fontosabbnak tartó hipszterközösségnek is) újságírók által világgá kürtölt Panama-projekttel jól megy a hangulatkeltés. Ám alaposabban megnézve az anyagokat a szelektív válogatás gyanúja is felmerülhet. Vegyünk három példát. A legnagyobb botrány a legkisebb érintett országban, Izlandon van. Az átláthatóság és a bankok, illetve a velük összefonódott politikusok elleni utálat meglehetősen nagy ott, amióta az ország csődbe ment a gazdasági válság idején. Ám az izlandi miniszterelnök nem követett el jogsértést, nem keresett pénzt offshoreban, „csupán” nem hozta nyilvánosságra magát a tényt. Viszont éppen ő az, aki kemény kézzel kitisztította a bankrendszert és próbálja megadóztatni a spekulatív befektetési alapok (hedge fund) tulajdonában levő három bankot, amely a globális gazdasági válság alatt csődbe ment. 

Petro Porosenko panamai számláján mindössze háromezer dollár van (a számlanyitás összege), és semmiféle tranzakcióra nem használták. Ukrajnában hatalmas vita zajlik arról, hogy az ukrán elnök elkövetett-e bármilyen törvénysértést, és vita van a média etikai felelősségéről is. A helyi oknyomozó hipszterek ugyanis nem jogászokat, hanem háborús veteránokat kérdeztek a donbaszi háború alatt nyitott számláról. 

Vlagyimir Putyin orosz elnök, a nyugati média ügyeletes mumusa lett a panamai iratok főszereplője. Annak ellenére, hogy neve egyszer sem szerepel az iratokban. Leonyid Bersidszkij, a Bloomberg Berlinben élő kommentátora, Putyin miatt menekült el külföldre. Szerinte inkább az a szenzáció, hogy több száz újságíró semmilyen közvetlen bizonyítékot nem talált Putyin és szűk családja ellen. Ettől még (és pontosabban ezért is) Oroszország egy újfeudális állam, ahol az ország vezetőjének nincs szüksége pénzre – amíg hatalmon van. 

Éppen ez a putyinozás terelheti el a figyelmet a valódi problémáról. A legtöbb pénzt ugyanis nyugati multinacionális cégek tartják az adóparadicsomokban, amelyek a legnagyobb profitot húzták a globalizációból. Könnyebb harmadik világbeli diktátorokat és geopolitikai ellenfeleket büntetni, mint a kapitalizmus reformjára, illetve az alapvetően hibás, a banki funkciókat szét nem választó regulációra koncentrálni. 

Várjuk a további leleplezéseket. Annak reményében, hogy a panamai iratok a legnagyobb panamákról is lerántják a leplet.

ujszo.com