Lítium-ion cellákat és energiatároló rendszereket gyártó üzem megépítéséről állapodott meg a Kalinyingrádi térség kormányzatával a TVEL nukleáris üzemanyaggyártó vállalathoz tartozó RENERA cég, amely a Roszatom energiatároló berendezések üzletágának ágazati integrátora. Az új gyár a Kalinyingrádi exklávé keleti részén, a Balti Atomerőmű telephelyén épül fel.
Ha egyszer útnak indulsz, előbb-utóbb bizony meg is kell állni. Ezért - vagyis a lassításért, majd a megállásért - felel a kerékpár egyik legfontosabb alkotóeleme: a fékrendszer. Fékrendszerből a kerékpár többi alkatrészéhez hasonlóan számos típusú és árkategóriájú, valamint eltérő minőségű darab van forgalomban.
Az amerikai és orosz katonák közötti egyetlen közvetlen összecsapásra több mint egy évszázada, az első világháború végén került sor. Az Egyesült Államok számára vereséggel végződött. Többezer embert küldtek Oroszországba, hogy katonai raktárakat védjenek meg egy német támadás ellen. De amikor megérkeztek, a háborúnak már szinte vége volt. Elkezdődött egy másik: a bolsevikok ellen.
Kína hétfőn olyan, új irányelveket jelentett be, amelyek alapján a kínai techológiai vállalatoknak fel kell hagyniuk azzal a gyakorlattal, hogy az általuk működtetett platformokon akadályozzák a hozzáférést riválisaik linkjeihez.
Első ízben ültettek be piezoelektromos jelátvitelen alapú hallásjavító implantátumot Magyarországon, a beavatkozást egy felnőtt és egy gyermek páciensnél a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) végezték el - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Az intelligencia és annak mérése régóta foglalkoztatja a tudományt és az átlagembert egyaránt, magán a pontos definíción is sokat vitatkoznak a tudósok. Ugyanakkor a magas intelligenciahányados önmagában még nem garancia a sikeresebb vagy boldogabb életre.
A Roszatom gépgyártó divíziójához, az Atomenergomas Rt.-hez tartozó Atommas atomenergetikai gépgyártó vállalat megkezdte az elkészült gőzfejlesztő berendezés kiszállítását a Törökországban épülő Akkuyui Atomerőmű 2-es blokkja számára.
Növekszik hazánkban a napelemekről üzemeltetett elektromos fűtési rendszerek népszerűsége, amit még feljebb tornázhat a november 15-tel induló kormányzati támogatási program. Egy ilyen beruházásnak azonban több buktatója lehet, ezért mindenkinek érdemes alaposan utánaszámolnia, mielőtt belevág.