h i r d e t é s

Storck válthatja Dárdait

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Storck válthatja Dárdait

2015. június 09. - 14:25
0 komment

Budapest – Dárdai Pál (39) távozása után Bernd Storckkal (52) maradhat a német irányvonal a válogatottnál.

A német Kicker magazin szerint a nemzeti csapat szövetségi kapitánya a szombati, finnek elleni Európa-bajnoki selejtezővel köszön el a gárdától - írja a blikk.hu.

A helyi lapok úgy tudják, a jövőben Dárdai csak az élvonalbeli Hertha Berlint vezetheti, így hiába kötött november 30-ig szerződést a labdarúgó-szövetséggel (MLSZ), már nem ő irányítja az együttest a négy őszi tétmeccsen, s ha úgy adódik, a pótselejtezőkön.

A kapitány a válogatott pénteki, litvánok elleni 4-0-s sikere után jelezte, egyelőre csak a finn találkozóval szeretne foglalkozni, de úgy értesültünk, a háttérben már igenis zajlanak a tárgyalások.

– Dárdai imádja Magyarországot, novemberig mindenképpen maradna a válogatott mellett. A klubnál viszont azt szeretnék, hogy a nyártól már csakis a Herthára koncentráljon, arról pedig hallani sem akarnak, hogy november 30. után is segítse a magyarokat – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő berlini bennfentes. 


Dárdai Pál egyelőre a finnek elleni, szombati mérkőzésre koncentrál, nem nyilatkozik a jövőjéről (Fotó: Isza Ferenc)

Ha a szakember távozik a nemzeti együttestől, akkor kézenfekvő választás lehet pótlására a szövetség sportigazgatója, Storck. A szintén német futballban edződött szakember jelenleg az U20-as vébén irányítja szövetségi edzőként a magyar együttest, a mieink szerdán a szerbekkel játszanak nyolcaddöntőt.

– Egyelőre a magyar fiatalokkal szerepelek a világbajnokságon, most csakis erre a feladatomra szeretnék koncentrálni – üzente Új-Zélandról a hazánkba idén márciusban érkező tréner, aki korábban egyébként már dolgozott együtt Dárdaival: a Herthában középpályásként futballozó légiós edzéseit is irányította, sőt állítása szerint 1996 telén ő fedezte fel a Herthának a magyar tehetséget. Azt is pletykálják, éppen a mostani kapitány közbenjárásának köszönhetően hozták a németet az MLSZ-hez.

Storck amúgy korábban dolgozott már válogatott élén, két évig irányította a kazahokat, velük 11 vereség mellett egyetlen meccset nyert meg, Andorrában győztek játékosai 3-1-re.

 

blikk.hu

Posted by SEJT on 2015. június 9.