Mennyire illuzórikus ez a várakozás, s milyen lehet a világ Trumppal? Erről beszélgettünk Borisz Mezsujev filozófus-politológussal.

– Nem is olyan régen a világ még biztos volt Hillary Clinton győzelmében, míg most fellélegezve sokan – köztük rengeteg orosz – Donald Trumpban látják a megmentőt. Nem gondolja, hogy sokan csalódni fognak, és a szép szavak ellenére a nagy orosz–amerikai egymásra találásból sem lesz semmi?
– Ilyen félelmem nekem is van, s úgy látom, a kérdés még nyitott. Sok függ attól, mennyire okosan politizál Oroszország, mennyire lesz képes Trump vezérként fellépni, megtalálja-e az arany középutat, avagy a szélsőségek között vergődik. Sok a bizonytalanság, ám lehet abban bízni, hogy Trump sokszínű, sokszor egymással ellentétes érdekek mentén alakuló csapatának józan tagjai akár a kongresszus ellenében is képesek lesznek a kapcsolatokat az utóbbi időben eluraló feszültség oldására.

– S mely kérdésekben van igazán reális esély Moszkva és Washington közeledésére?
– Leginkább talán az Iszlám Állam elleni harcban, a titkosszolgálatok terrorizmussal szembeni közös fellépésében, vagy a leszerelés tekintetében. A fő kérdés azonban, hogy mi lesz Kelet-Európával.

– Ukrajnára gondol?
– Nem csak erre. Legalább ilyen égető kérdés a NATO csapatainak közeledése az orosz határokhoz, vagy a rakétavédelem problémája. De folytathatnám a sort a Koszovó körüli helyzet éleződésével, Amerika gyengülése ugyanis könnyen a szerbek és az albánok közötti háború kirobbanásához vezethet. De veszélyes az Európai Unió gyengülése is, s akkor még nem beszéltünk Törökországról. Mindezek megoldása csak csomagban, egyfajta új helsinki szerződés tető alá hozásával képzelhető el. Ha nem sikerül e tekintetben áttörést elérni, akkor minden marad a régiben, s egyes kérdésekben együttműködünk, másokban pedig nem. De ez nem az, amire most a többség vár.

– Nem adnak túl sok alapot az optimizmusra Trumpnak Iránnal vagy Izraellel kapcsolatos kijelentései sem, mindez azonban semmi ahhoz képest, amilyen feszültség gyűlik az Egyesült Államok és Kína között. Nem tart attól, hogy Trump éppen Putyint akarja felhasználni Kínával szemben?
– S akkor még nem említettük Észak-Koreát, amely körül szintén feszült a helyzet. A Távol-Keleten nem sok jóra lehet számítani, s a Peking és Washington közötti feszültség növekedése valóban maximális visszafogottságra, óvatosságra, a kínai geopolitikai érdekek figyelembevételére inti Moszkvát.

– Trump győzelmétől sokan az antiglobalista, nemzeti alakulatok megerősödését várják Európában is…
– Ez így van, de úgy vélem, a nacionalista trend további erősödésére az úgynevezett Nyugaton nem lehet számítani. A konzervatív erők előretörésére, a demokrácia globális, autoriter módon liberális megközelítésével szemben a konzervatív felfogás általánossá válására viszont igen. Jól mutatják ezt a franciaországi esélyek is, hiszen az elnökválasztáson nem Le Pennek, hanem az európai gyökerekhez visszatérő, finoman kereszténydemokrata, klasszikus konzervatív Fillonnak áll a zászló. A multikulturalizmust hirdető, szélsőségesen liberális eszméket valló erők a migránsválság miatt pedig mindenhol visszaszorulnak. S ez jó hír, mert az európai folyamatokra a kisebbségnek a többség feletti ilyetén uralma ugyanolyan veszélyes, mint a nacionalizmus.

– Trump győzelme kapcsán az elemzők többsége a populizmus diadaláról beszél. Nem túl egyszerű megközelítés mindent ezzel magyarázni?
– Ez azért is van, mert Farage-tól Le Penen át Duginig a globális „trumpizmusnak” nincs önmeghatározása, idegenkednek konzervatív demokratikus erőként identifikálni magukat, s fő jellemzőjük a kiszámíthatatlanság. Emellett felhívnám a figyelmet arra, hogy az érzelmek mostanihoz hasonló áradásával a 19. század elején már találkozhattunk, aztán szép lassan felülkerekedtek a hagyományos erők, az anarchistákat kiszorították a szociáldemokraták. Ezt várom most is. Európában mindenképp. A félelmeket kezelniük kell a hagyományos ideológiáknak, s akkor minden visszatérhet a rendes kerékvágásba. Ez lehet most a demokrácia konzervatív alapú, a hagyományos értékeket tiszteletben tartó, de nem nacionalista megközelítése. Ez lehetőséget teremthet az eurázsiai térség két pólusának, Oroszországnak és az Európai Uniónak az ismételt egymásra találására is.

Szerző: Stier Gábor (Moszkva) / mno.hu