Megengedhetetlen, hogy Ankara hagyja a területén tartózkodó menekülteknek és migránsoknak határai szabad átlépését az Európai Unió irányába - jelentette ki Ursula von del Leyen, az Európai Bizottság elnöke brüsszeli sajtótájékoztatóján hétfőn.
Felszólító levélben figyelmeztette szerdán Romániát az Európai Bizottság (EB), hogy megfelelően hajtsa végre az uniós fa- és fatermékpiaci rendeletet, amely tiltja, hogy a faipari vállalatok illegálisan kitermelt rönkökből előállított termékeket gyártsanak és hozzanak forgalomba az uniós piacon - tájékoztat az EB.
Két évtized alatt sem javult érdemben Európa vízfolyásainak állapota, ezért továbbra is érvényesek a 2000-ben elfogadott Európai Víz Keretirányelv célkitűzései, nem lehet lazítani az elvárásokon, a betartására viszont nagyobb erőfeszítéseket szükséges fordítani - értékelte az InfoRádió számára az Európai Bizottság legutóbbi, a témában született jelentését Gruber Tamás, a WWF Magyarország Élő Folyók programvezetője.
A Népszava birtokába jutott tervezet szerint a kormány az új szakképzési törvény értelmében a szakképzésben dolgozó tanárokat szélsőségesen kiszolgáltatná munkáltatóiknak, vagyis a szakképzési centrumoknak, amivel a pedagógus szakszervezetek félelmei beigazolódni látszanak. - írja a merce.hu.
Az Európai Bizottság 100 milliárd euró értékű beruházást kíván mozgósítani, hogy segítse az unió gazdaságainak környezetbarátabbá válását az éghajlatváltozás elleni fellépésének jegyében - mondta Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke Brüsszelben.
Az Európai Bizottság részletes vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy összhangban áll-e a regionális állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal Magyarországnak az a terve, amely szerint 108 millió euró összegű állami támogatást nyújt a Samsung SDI Magyarország Zrt. számára a vállalat gödi akkumulátorcella-gyártó üzemének bővítéséhez - közölte az uniós bizottság hétfőn.
A magyar fizetések helyzete gyakran téma a sajtóban. A kamuhírek készítői pedig tisztában vannak vele, hogyan lehet a legkönnyebben felhergelni a magyar internetezőket - így érve el magas kattintásszámot. Ezért adnak rendszerint Orbán Viktor miniszterelnök szájába mondatokat, amelyek persze soha nem hangzottak el - figyelmeztet a hvg.hu.
Az Európai Parlament jogi bizottsága (JURI) csütörtök reggeli ülésére beidézte meghallgatásra Trócsányi Lászlót, akit Magyarország javasolt az Európai Bizottságba, a tervek szerint a bővítési és szomszédságpolitikai biztosi posztra – írja a merce.hu.
Az Európai Unióról (EU) szóló szerződésben megnevezett közös értékek jelentik az európai életmódot, és ezt az életmódot külső és belső támadások ellen is meg kell védeni - fejtette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke egy hétfőn ismertetett írásában. - írja a napi.hu.
Az Európai Unió 552,6 millió euróval (mintegy 182,3 milliárd forint) segíti a Magyarországról Szlovákiába vezető és Miskolcot a szlovák határon fekvő Tornyosnémetivel összekötő M30-as autópálya befejezését - közölte az Európai Bizottság szerdán.
Alig vannak olyan uniós források, amelyeket az önkormányzatok közvetlenül Brüsszeltől igényelhetnének. Ha egy településnek EU-s pénz kell, kénytelen a kormánytól kuncsorogni. Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő bedobta az ötletet: a következő uniós költségvetési ciklusban legyen több olyan forrás, amihez egy település Orbánék nélkül is hozzájuthat.
Azt még nem tudjuk, hogy Trócsányi László melyik portfóliót kapja a következő Európai Bizottságban - egyelőre úgy tűnik, hogy egy politikailag kifejezetten súlytalan tárcát ajánlanak neki -, de az immár hivatalos, hogy ő a magyar uniósbiztos-jelölt.
A jobboldaliak többsége megszavazta Ursula von der Leyent, a baloldaliak többsége elutasította, így a jobbközép és a jobboldal támogatásával lett az Európai Bizottság elnöke - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Nehéz és természetesen szoros szavazás után választották meg Ursula von der Leyent az Európai Bizottság élére. Erről már többek közt mi is bővebben beszámoltunk. Hogy miért is nem volt egyöntetű a szavazás, arra választ adhat von der Leyen a minap megfogalmazott egyértelmű álláspontja arra vonatkozólag, hogy mit vár el az Európai Unió tagállamaitól.