Navracsics az Európa Pontban tartott előadásában hangsúlyozta, hogy a tegnapi egy "egyéni vélemény, hivatalosan ez nem javaslat", mert írott formában ő még nem is látta, azaz így nem is kerülhetett még a 28 biztos kollégiuma elé. - írja a portfolio.hu.
Már korábban is bedobta azt a kemény javaslatát az Európai Unió igazságügyi biztosa, hogy akkor kaphatjuk meg 2020 utáni EU-pénzeket, ha csatlakozunk a most felálló Európai Ügyészséghez, de egy mai interjúban még világosabbá tette, hogy a két dolgot össze kellene kötni. - írja a portfolio.hu.
A WSJ címlapjának tetején elérhető cikk szerint az Európai Unió elsősorban jogi, és nem politikai vagy gazdasági konstrukció, amelynek a legitimitása mindenekelőtt a jogállamisági alapelveken nyugszik. - írja a portfolio.hu.
Bár a kormány Gyurcsány–Dobrev-szálról beszél, van egy ember, aki a kezdettől közelről követte annak az informatikai programnak a ki- és továbbfejlesztését, amelyikbe most az EU belekötött. Csakhogy Dányi Gábor most Lázár János munkatársa. - írja a 24.hu.
Magyarország 13 éves EU-tagsága alatt tavaly fordult elő először, hogy az újfajta előlegek miatt totálisan szétvált egymástól a kormány által hivatalosan kifizetett EU-támogatások összege attól, mint ami ténylegesen bekerült a gazdaságba. - írja a portfolio.hu.
Az Amazon az Európai Bizottság kérésének megfelelően változtatott a kiadókkal szembeni szerződési feltételein, így azok már nem sértik az uniós versenyjogi szabályokat - jelentette be a brüsszeli javaslattevő-végrehajtó testület. - írja a napi.hu.
A közeljövőben, talán már a jövő héten fel fognak erősödni azok a viták az Európai Unióban, amelyek Magyarország uniós elkötelezettségével kapcsolatosak– vetítette előre Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Brüsszellel való összecsapás újabb fordulóját. - írja a 24.hu.
Az Európai Bizottsággal folytatott fejlesztéspolitikai vitáink száma nem csökkent, hanem nőtt, és várhatóan tovább nő, mivel bejönnek politikai megfontolások is a szakmai érvek mellé - vetítette előre a mai parlamenti projektmenedzseri ülésen Csepreghy Nándor. - írja a portfolio.hu.
Újhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő közleményében azt írja, határozottan cáfolja neki küldött válaszában az Európai Bizottság, hogy külföldi érdekek alapján bárki bankpánikot akart volna kelteni Magyarországon. - írja a 24.hu.
Az EU lakosságának egyhatoda, 83 millió lakos él lemaradó régióban - derül ki az Európai Bizottság kedden közzétett jelentésből, amely a gazdasági növekedés, illetve a jólét szempontjából vizsgálja a lemaradó régiókat. - írja a bumm.sk.
Miközben a CEU-t vélt, illetve erősen eltúlzott szabálytalanságokra hivatkozva lehetetlenítené el a kormány, azt nem veri nagy dobra, hogy eközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik projektje miatt komolyan fájhat a feje nemcsak az intézménynek, hanem a kabinetnek is. - írja a 24.hu.
Az Országgyűlés hétfőn tárgyalta az Európai Bizottság 2017-es országjelentését, ahol Székely István, az EB gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának igazgatója elmondta: Magyarország az EU országainak egészségesebb felében helyezkedik el. - írja a privatbankar.hu.
Brüsszel a 21. században nem korlátozhatja az internet-hozzáférési szolgáltatást azzal, hogy nem engedi a kedvezményes áfakulcs alkalmazását, Magyarország pedig mindent elkövet azért, hogy bármely – a digitalizációt fontosnak tartó – tagállam alkalmazhassa a kedvezményes áfakulcsot – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása után, amelyről a Nemzetgazdasági Minisztérium számolt be közleményben az MTI-nek kedden. - írja a gazdasagportal.hu.
Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke felvázolta az EU jövőjére vonatokozó lehetőségeket az Európai Parlamentben szerdán, amelyet a tagállamok vezetői a római uniós csúcson vitathatnak meg, a Római Szerződések 2017. március 25-i hatvanadik évfordulóján - írja a Napi.hu.